A háromszoros olimpiai bajnok félórával azt követően ugrott medencébe újra, hogy a 200 méter hát döntőjében negyedik lett. A 29 éves Hosszú délelőtt 58.05-ös idővel utasította maga mögé a mezőnyt, az elődöntőben ezen faragott, 57.69-es teljesítménnyel szerezte meg az első helyet. Egyedüliként úszott 58 másodpercen belül.
Hosszú a futamot követően a 200 méter hát döntőjéről elmondta, nagyon szeretett volna érmet szerezni ebben a számban is, ugyanakkor mióta a vegyes mellett alapvetően inkább a pillangóra koncentrál, háton a fordulói és a kidelfinezése nem az igazi. Megjegyezte, ettől függetlenül egyáltalán nem szomorú, hiszen már három érmet szerzett a világbajnokságon (400 m vegyes, 200 m pillangó arany, 100 m hát ezüst).
A vegyes elődöntőjéről szólva hangsúlyozta, kellemes úszás volt, s minden bizonnyal visszalép a pénteki 50 méter hát küzdelmeitől annak érdekében, hogy minél pihentebben ugorjon vízbe az esti fináléban, amelyet magyar idő szerint 12.20 órakor rendeznek.
Kapás Boglárka 400 méter gyorson sem indul
Kapás Boglárka betegsége miatt 400 méter gyorson sem indul a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
A 25 éves versenyző napok óta hőemelkedéssel küszködik, a keddi nyitónapon még elvállta a 200 méter gyorsot, ahol a 24. lett, s már akkor jelezte, rengeteg erejét felemésztette a betegség. Kapás így szerdán visszalépett 800 méter gyorson, s most eldőlt, hogy pénteken 400 méteren sem áll rajthoz.
Ez azt jelenti, hogy a pénteki előfutamok során 100 méter mellen Sztankovics Anna lesz az egyetlen magyar érdekelt, ugyanis Kapás mellett Hosszú Katinka is jelezte, minden bizonnyal visszalép 50 méter háton.