Amióta beköszöntött hazánkban a labdajátékokban a kánaán – másképpen fogalmazva: bevezették a taót –, elözönlötték a magyar bajnokságokat a külföldi légiósok. Természetesen vízilabdában is: tegnapi ellenfelünk, a holland női vízilabda-válogatott egyik legjobbja, Sabrina van der Sloot a szentesi évek után az elmúlt idényben a bajnok UVSE csapatát erősítette. (Bár most éppen eligazol tőlünk.) Ő nyilatkozta a Nos.nl holland honlapnak: „Magyarországon a póló ugyanaz, mint nálunk, Hollandiában a futball.” És hogy ez mennyire így van, azt a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott arénáját megtöltő hétezer fanatikus szurkoló zsivaja bizonyította.
Egyszerű volt a képlet a világbajnokság C csoportjának utolsó körében: ha nem kapunk ki a tavalyi Eb döntőjében már egyszer 8-7-re legyőzött hollandoktól, akkor csoportelsőként bent vagyunk a negyeddöntőben, egyszersmind a könnyebb ágon.

Keszthelyi Rita vezérletével oktattuk a kissé durva ellenfelet
Egy rakás kihagyott helyzet után Megens a narancsdresszeseknek szerzett vezetést, Szűcs Gabi egyenlített. Az „újpesti” Van der Sloot ismét a vendégeket lendítette előre, Keszthelyiék egyelőre nem érezték a ritmust. Szűcs viszont igen, bombája a léc alsó lapjáról vágódott a holland kapuba. A második menetet Bujka balkezes csavargólja nyitotta, egy kapufáról kivágódó labdát küldött a helyére. Kissé unalmas volt a meccs, persze olyan eseményre nem vágytunk, mint amilyen Van der Sloot egyenlítő gólja volt büntetőből. Szerencsére Czigány kipókhálózta a jobb pipát, azaz megint vezettünk, sőt Illés is rátett egyet, 5-3-nál mindjárt más színben láttuk a világot, 6-3-nál, Gurisatti hálószaggató gólja után pedig egyenesen rózsaszínben. Az olyannyira hiányolt ritmust végre elkapták Bíró Attila kapitány leányai, kezdett átalakulni gálaelőadássá a meccs. Gangl bravúrjai után a magasba emelte a labdát, ettől a fekete pólós – a tavalyi franciaországi futball-Eb-n megismert – magyar kemény mag valósággal megőrült. Gurisatti második – csodaszép – góljától pedig a fanatikusok transzba estek.
A 10-8-as győzelmet Bíró kapitány a tőle megszokott visszafogottsággal értékelte: „Még semmi sem történt, csak annyi, hogy ott vagyunk a legjobb nyolc között, a java ezután következik.” Bujka Barbara a siker még egy hozadékát említette: „Annak örülök a legjobban, hogy most három nap pihenő következik, ezt érdemeltük ki a csoportelsőséggel. A negyeddöntőben valószínűleg Kanadát kapjuk, nem szabad lebecsülni őket, a Világligában csak döntetlent játszottunk ellenük.” A csoportkör végére pedig a pazarul játszott, két gólt szerzett újonc, Gurisatti Gréta tette ki a pontot: „Libabőrös a hátam, ha arra az ovációra gondolok, amit a góljaim után kaptam. Nekem ez az egész világbajnokság olyan, mint egy álom, ezért volt érdemes elkezdenem vízilabdázni.”
C csoport, 3. kör: Magyarország–Hollandia 10-8 (2-2, 1-1, 4-2, 3-3 ) Gólok: Szűcs, Keszthelyi, Gurisatti és Czigány 2-2, Bujka, Illés, ill. Smit 4, Van der Sloot 3, Megens.
» Még több cikk a vizes vb-ről itt.