Széchenyi óta tudjuk, hogy a hitel a gazdasági élet mozgatórugója, de a sportban sem árt, ha van hitele egy szakembernek. Ha innen nézzük a történéseket, az utóbbi időben két hagyományos, mondhatni „magyar” sportágban, az öttusában és az úszásban kimondottan jól alakulnak a dolgok. Egy hét leforgása alatt két abszolút hiteles sportember került a szövetségi kapitányi székekbe.
Martinek János az eredményeit tekintve – Szöul kétszeres olimpiai bajnoka, és még 31 évesen, Atlantában is kiharcolt egy bronzot, a négy világbajnoki címéről nem is beszélve – már-már balczói magaslatokig jutott, az utóbbi években pedig megbízott főtitkárként ott volt minden kilométerkőnél, még az U8-as gyermekversenyeken is ő húzta ki a futópályát jelölő szalagot, tűzte ki a szponzorok molinóit.
S miközben éjt nappallá téve dolgozott szeretett sportágáért, egy-egy gyengébb pillanatában – miközben a szíve szakadt meg a feledhető riói eredmények láttán – bepárásodó tekintettel suttogta az újságíró fülébe: hej, ha egyszer szövetségi kapitány lehetnék! Ha valakinek szívügye volt a megbízatás elnyerése, akkor az a magyar öttusa-társadalom mindenki által elfogadott Janija.
És lőn, január 20-án beteljesült a vágya.
Sós Csaba versenyzőnek nem volt akkora ász, mint Martinek, a Széchy-istálló első eresztéséhez tartozó úszó számára az 1977-es jönköpingi Eb bronzérme jelentette a csúcsot. No de azóta! Volt edző, 25 évig irányította – nagyszerűen – a hazai edzőképzést, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanára, rendelkezik kis- és nagydoktori fokozattal, vezeti a paraúszó-válogatottat, a szövetség szakmai alelnöke, most nevezték ki az edzőbizottság élére, és tegnaptól – ahogy megindító székfoglalójában hangsúlyozta, harmincéves várakozás után – ő a szövetségi kapitány.
Ebben egyek Martinekkel: fél karjukat odaadták volna a kapitányi megbízatásért. De ha nem sértem meg a minősítéssel, az itt felsoroltaknál nagyságrendekkel fontosabb az az apostoli küldetés, amit az M4 Sport kommentátoraként az utóbbi időben szeretett sportága népszerűsítéséért teljesít. Nem túlzás: Sós tanár úr érdekfeszítő, szellemes előadásainak köszönhetően vált az addig monoton, faltól falig műfajnak tartott úszásból labda nélkül is vérbeli látványsportág.
Ha valamit sajnálhatunk, az az, hogy kapitányként meg kell válnia a szakkommentátori munkakörtől.