Vasárnap, a berlini vízilabda-világkupa döntője után beszélgettem Kemény Dénessel, az MVSZ távozó elnökével: – Pásztor Matyi? Az lehet, hogy csak most mutatkozott be a válogatottban, de én már 2009-ben, szolnoki játékosként behívtam a keretbe, akkor 22 éves volt. Érdekes, hogy mostanáig késett a debütálása.
Érdekes bizony, mert Pásztor remek pólós. De vajon hol „rejtőzködött” mostanáig?
– Nem rejtőzködtem én, csak valamiért nem jött a behívó. Egyébként amikor Kemény Dénesnél néhány hétig kerettag voltam, még centert játszottam a Szolnokban. Utána rakott ki Cseh Sanyi, az edzőnk a kapásoldalra, a bal szélre, ahol most is játszom a BVSC-ben. Ceglédi vagyok, aztán Szolnokon kezdtem pólózni, de ifistaként három évet már egyszer lehúztam a Szőnyi úton, onnan kerültem vissza a Vízügy Dózsához. Míg végül négy éve újból leigazolt a BVSC – idézi fel pályaívét Pásztor, aki egyáltalán nem ismeretlen a honi medencék világában, olyannyira nem, hogy 2015-ben az ob I gólkirálya volt!
Egy hónapja érdekes körülmények között érkezett meg az a várva várt behívó.
– Klubedzőm, Szűcs Levente szólt, hogy Märcz Tomi számol velem a világkupára készülő válogatottban. Egyből felugrott a pulzusom kétszázra, bevallom, nem hittem már, hogy vén fejjel gondolnak rám a válogatottban. Utána két napig, amíg a szövetségi kapitány is fel nem hívott személyesen, a zabszem sem fért be a hátsómba. Mert bár bíztam Märcz szavában, azért az a biztos, ami már megtörtént. Három és fél hét roppant kemény, mégis jó hangulatú felkészülés következett, ekkor alapoztuk meg a berlini sikert.
Csakhogy a nyitány vereséget hozott a németektől. Pásztor nem ilyen bemutatkozást képzelt el.
– Temetői hangulat uralkodott az öltözőben a vereség után, és bár én nem voltam ott a barcelonai Eb-n, de a veteránok arcán láttam, az jár a fejükben, hogy folytatódik a vesszőfutásunk, el vagyunk átkozva. Märcz Tomi azonban hangsúlyozta, nem kell elkeseredni, semmi sem veszett el, és tényleg, az ausztrálok ellen összeszedtük magunkat, a japánokat öt góllal levertük, és az Egyesült Államok magabiztos legyőzésével máris a négy között voltunk. Ahol a megfiatalított, de olimpiai bajnokokkal és az Eger legjobbjával, Sztrahinja Rasoviccsal felálló szerbek vártak ránk. Tudtuk, hogy ők az esélyesek, de a védekezésünkkel felőröltük őket. Manhercz Krisztián, aki nem a védőmunkájáról híres, legalább hat lövésüket blokkolta, Mandicsot, a világ egyik legjobbját őrületbe kergette.
A döntő könnyű, 10-4-es győzelmet hozott Ausztrália ellen, aztán jöhetett az örömmámor. Látszott, a mieinknek kimondhatatlanul fontos volt ez a siker.
– Naná, hiszen úgy érezzük, ezzel helyreállítottuk a magyar póló megtépázott renoméját. Én pedig legalább öt évet fiatalodtam a huszonéves társaim között, ha nem tízet. Mondtam is a barátnőmnek meg az édesapámnak; 31 évesen most kezdődik igazán a karrierem. Hamarosan indul a klubidény, a BVSC-vel máris utazunk Barcelonába Európa-kupa selejtezőre, majd a válogatottal lassan kezdődik a világliga, remélem, velem… Jövőre pedig szeretnék bekerülni a koreai világbajnokságra utazó válogatottba. A tokiói olimpia olyan távol van, hogy nem is merek rágondolni.
Pedig megtehetné. Két hónapja talán hitte volna, hogy hamarosan világkupát nyer?!