Lewis Hamilton már Mexikóvárosban bebiztosította az ötödik világbajnoki címét, két hete pedig a Brazil Nagydíjon a konstruktőrök között a Mercedes elsősége is végérvényessé vált, ám a stuttgarti istállónál a szezonzárón, Abu-Dzabiban sem szándékoztak alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolni. Hamilton szombaton megszerezte idei 11. pole pozícióját, és az időmérőn csapattársa, Valtteri Bottas végzett a második helyen. A második sorból a két Ferrari – Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen –, a harmadikból a két Red Bull – Daniel Ricciardo és Max Verstappen – indulhatott, ami azt is jelentette, hogy Verstappennek már nem jöhet össze egy áhított rekord.
Amikor a holland pilóta 2016-ban megnyerte a Spanyol Nagydíjat, 18 évesen és 226 naposan az F1 történetének legfiatalabb futamgyőztese lett, és azóta négyszer intették le elsőként, de az első rajtkockából még soha nem indulhatott. S a 21 éves Verstappen a legfiatalabb pole pozíciós címet már nem tudja elvenni Vetteltől, aki a 2008-as Olasz Nagydíjon 21 évesen és 72 naposan nyerte meg az időmérőt.
Vettel Abu-Dzabiban megbékélt azzal, hogy idén is elveszítette a háborút Hamilton ellen, de jelezte, hogy az utolsó csatában győzni akar. Ezzel így lehetett Bottas is, aki nem szerette volna úgy befejezni a szezont, hogy egy versenyt sem tud megnyerni. Räikkönen és Ricciardo búcsúzik a csapatától (előbbi jövőre a Sauber, utóbbi a Renault alkalmazottja lesz), a kétszeres világbajnok Fernando Alonso (McLaren) pedig a Formula–1-től is – jó néhány versenyző számára különleges lett a Abu-Dzabi Nagydíj.
Tegnap a futam első körében aztán ezt Nico Hülkenberg is elmondhatta, nem mindennapos, hogy egy autó szép nagy bukfenc után úgy csapódjon a gumifalba, hogy a tetejére álljon. Forró volt a helyzet, mert a Renault lángra is lobbant, de a német pilótának szerencsére kutya baja sem lett. A 7. körben Räikkönen is kiszállt a versenyből, neki szimplán lerobbant a Ferrarija. A virtuális biztonsági autós fázisban Hamilton kiállt kerékcserére, így Bottas került az élre, majd amikor a finn is új abroncsokat vételezett, Ricciardo vette át a vezetést.
Az 55 körös verseny 34. körében már az ausztrál sem húzhatta tovább a kerékcserét, így minden visszaállt az eredeti kerékvágásba: Hamilton, Bottas, Vettel volt a sorrend az élen. Három körrel később azonban Vettel feljött a második helyre, majd Bottast még Verstappen és Ricciardo is megelőzte, és ezzel érdemben véget is ért a 2018-as világbajnokság. Abu-Dzabiban tehát az idei produkcióját megkoronázó Hamilton győzött Vettel és Verstappen előtt, míg Alonso 11. hellyel búcsúzott, de ő is királynak járó köszöntésben részesült. Nem is kérdés, ott a helye a legnagyobbak között.
A vb végeredménye, pilóták: 1. Hamilton 408, 2. Vettel 320, 3. Räikkönen 251, 4. Verstappen 249, 5. Bottas 247, 6. Ricciardo 170; konstruktőrök: 1. Mercedes 655, 2. Ferrari 571, 3. Red Bull 419.