Szapuljuk eleget a magyar futballt, éppen ezért a dicsérettel se fukarkodjunk. Igaz, hogy akadtak lapos meccsek, vitatható döntések, értelmetlen kirohanások, de ennél izgalmasabb hajrát kívánni se nagyon lehet. A bajnoki cím csak az utolsó előtti fordulóban dőlt el, az utolsóban aztán még három csapat versengett a harmadik helyért, további öt pedig a kiesés elkerüléséért.
A következtetés önmagáért kiált: ugyan bírálják eleget, de a bajnokság kiírása megfelelő. Nincsenek előre leosztott helyezések, az NB I-es tagság senkinek sem jár automatikusan, azért keményen meg kell küzdeni.

A Puskás Akadémia és Pintér Attila hivatalosan közös megegyezéssel bontott szerződést
Fotó: Mirkó István
Mielőtt elmerülnénk a részletekben, a legfontosabb helyezéseket érdemes rögzíteni. Az aranyérmes Videoton indulhat a Bajnokok Ligája, a második Ferencváros, a harmadik Újpest (igaz, kupajogon) és a negyedik Honvéd az Európa-liga selejtezőjében, a Balmazújváros és Vasas a két kieső, az MTK és a Kisvárda pedig a két feljutó.
A másodosztálynak nemcsak a tetejét, hanem az alját is érdemes szemügyre venni: a Szeged, a Szolnok és a Sopron csúszott még lejjebb, a harmadik vonalba (ahonnan a Pécs nem tudott felkerülni). Három megyei jogú város. Helyükre a Kaposvár, a Tiszakécske és a Monor jött fel. Mintha az egyensúlyok vészesen eltolódtak volna a magyar futballban.
Minden tiszteletünk a Balmazújvárosé – különösen annak ismeretében, hogy állítólag már hónapokkal ezelőtt elfogyott a pénz, a csapat mégis a végső leheletig küzdött becsülettel –, de nehéz mit kezdeni Tiba Istvánnak, a klub első emberének panaszával. „Rajtunk kívül mindenki az első perctől azt akarta, hogy kiessünk az NB I-ből” – írta a szurkolókhoz intézett üzenetében. Talán inkább a balmazújvárosiakon kívül senkinek sem fűződött érdeke a csapat bennmaradásához.
Nehéz lenne konszenzus mentén körbeírni, mi is a magyar futball érdeke, de az biztosan nem, hogy a kistelepülések csapatai túlsúlyba kerüljenek az NB I-ben.
A kedélyek egy darabig még biztosan nem csillapodnak le, már csak azért sem, mert ahogy véget ért a bajnokság, megkezdődött az átigazolási időszak és a szokásos edzőkeringő. Pintér Attilától (Puskás Akadémia) és Michael Oenningtől (Vasas) máris elköszöntek, hivatalosan előbbi szerződését közös megegyezéssel bontották fel, utóbbiét pedig nem hosszabbították meg; Pintért állítólag a korábbi szövetségi kapitány, Bernd Storck válthatja.
A Balmazújvárosnak és a Vasasnak az is fáj, hogy várhatóan szétkapkodják a játékosaikat; igaz, Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője elébe ment az eseményeknek azzal, hogy kijelentette: az NB II-nek légiósok nélkül vágnak neki.
A következő napok, hetek talán legizgalmasabb kérdése, hogy hazatér-e, s ha igen, akkor hova, Dzsudzsák Balázs. Nyilván csak két klub jöhet számításba, a Videoton és a Ferencváros. Csakúgy, mint a télen Huszti Szabolcsot, a válogatott csapatkapitányát mindkét csapattal hírbe hozták már. Szintén izgalmas téma a gólkirály, Davide Lanzafame jövője; az olasz támadó állítólag szintén a Fradival kokettál. A zöld-fehérek az erősítést részben házon belül oldhatják meg: Gera Zoltán tíz hónap kihagyás után az utolsó fordulóban ismét játszott, és Hajnal Tamással ellentétben esze ágában sincs abbahagyni a futballt.
Ahogy megszokhattuk, felettébb rövid a nyári szünet a magyar futballban, már július 21-én megkezdődik a 2018–19-es idény. Úgy, hogy az előző még véget sem ért: a válogatottakra holnap és szombaton még két mérkőzés vár.
A nemzetközi kupákban érdekelt kluboknak ennél is rövidebb a pihenő. A Bajnokok Ligájában július 10-én, az Európa-ligában pedig már június 28-án megkezdődik a selejtező, azaz napokon belül máris a felkészülés.
Ha az MTK és a Vasas esetére gondolunk az elmúlt két évből, ez legalább annyira csapás, mint érdem.
Díjazottak
Vasárnap este az MLSZ RangaAdó gálán – a klubok edzői, csapatkapitányai, valamint legfiatalabb és a legidősebb játékosai szavazatai alapján – díjazták az idény legjobbjait az NB I-ben. A legjobb játékos, egyben gólkirály: Davide Lanzafame (Honvéd); a legjobb edző: Csertői Aurél (Paks); az idény felfedezettje: Varga Kevin (DVSC); a legszebb gól: Gazdag Dániel (Honvéd); a legjobb játékvezető: Iványi Zoltán; a fair play díjas: Újpest.
Két kimaradó, egy beugró
Holnap Fehéroroszország vendégeként, szombaton pedig idehaza a vb-résztvevő Ausztráliával játszik tesztmérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott. Georges Leekens eredetileg eltervezett keretéből ketten kiestek. Nagy Dominik (Ferencváros) a Balmazújváros elleni bajnokin Tamás László durva belépője után agyrázkódást szenvedett, Bosnjak Predrag pedig Telki felé autózva balesetet szenvedett. A kapitány pótlólag Tóth Bencét (Videoton) hívta be. A keretben ezúttal nem szerepelnek a tengerentúli légiósok; pedig – megkockáztatjuk – Németh Krisztián mellett Sallói Dánielnek is kijárna a meghívó. Előbbi gólpasszt jegyzett a hét végén, utóbbi pedig újabb bombagólt szerzett, már négy találatnál jár.