Édesapja híres növényszakértő, rózsakertész, fia gépészmérnök, anyagtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, ennek alapján nyugodtan kijelenthetjük: a francia eredetű família a génjeiben hordozta a bármilyen irányú tehetséget.
Gillemot (ejtsd: „Zsilmó”) Ferenc magyarságtudata, hazafisága egy emelkedettebb hangvételű, más műfajú írásnak is témát ad – róla szól mai publicisztikánk a Vélemény rovatban –, ezeken a hasábokon leginkább sportbéli tevékenységét vázolnánk röviden. Kerékpáros és futó országos csúcstartó (utóbbi minőségében tartozott a műegyetemisták, a MAFC soraiba), vezérevezős, majd tréner, no meg első olimpiai bajnokunk, egyben korábbi tanköri padtársa, az úszó Hajós Alfréd társaságában az első, 1897 májusi magyarországi klubközi futballmérkőzés résztvevője. 1901 áprilisában kétszer a labdarúgó-válogatottban is szerepelt – a sportág hazájából, Angliából érkezett Richmond AFC és Surrey Wanderers ellen nem volt esélye a mieinknek –, 1902 októbere és 1904 júniusa között öt mérkőzésen szövetségi kapitányként dolgozott. Mérlege három győzelem (Csehország és kétszer Ausztria felett), két vereség (megint csak Ausztriától).
Emellett játékvezető, edző, szakkönyvíró, a Magyar Labdarúgó-szövetség egyik alapítója, alelnöke, főtitkára, nem véletlen tehát, hogy a MÚOSZ székházában ma reggel 9-től 11-ig tartó emlékülésen többek között Berzi Sándor, az MLSZ jelenlegi alelnöke is méltatja „elődjét”. Ezután fél 12-kor katonai tiszteletadás mellett, családtagjai jelenlétében megkoszorúzzák a sírját a Fiumei úton, ahol beszédet mond Simicskó István honvédelmi miniszter az egykori hős főhadnagy emlékére. Gillemot Ferenc 41 évet élt, de e rövid idő alatt több generációravalót alkotott.