A labdarúgó NB I sereghajtójához leautózni az M3-ason, majd Nyíregyházát elkerülve a 4-es út legvégső szakaszán emberes vállalkozás. Az út minőségével nincs baj, a táj is szép, jobbról-balról almafaligetek, a legendás szabolcsi szegénységből itt semmit se látunk, csak éppen beletelik három óra, mire megpillantjuk a Kisvárda táblát. A 16 ezres kisváros takaros település, jólétről tanúskodó házak a centrumban, egymás mellett a református és a katolikus templom, kicsit odébb a restaurált zsinagóga, majd a város szélén a vadonatúj futballstadion – idilli a kép.
Messziről. Csakhogy a Kisvárda Master Good nulla ponttal, 0-11-es gólkülönbséggel utolsó, s a közvélemény szerint már csak a másik kieső kiléte kérdéses. De ami ennél is cifrább, egy marginális honlap, a Mifocink.hu kerek perec meggyanúsította a légiósoktól hemzsegő csapatot, hogy a zömében ukrán, továbbá szerb, horvát, brazil, görög játékosok fogadási csalás útján egészítik ki szerény jövedelmüket.
Révész Attila ügyvezető-sportigazgatóval ülünk a pálya szélén a párnázott székben. „Miért nem jelenti fel a rágalmazót, már amennyiben egyáltalán rágalom a gyanúsítás?” – kérdezem, mire Révész elhúzza a száját. „Én ezzel nem foglalkozom…”
Felvetem neki, szemet szúrt a rengeteg tizenegyes, kiállítás, itt van például Anton Sinder esete, aki a Fradi elleni stadionavatón fél centiről üvöltött Pintér Csaba játékvezető arcába, olybá tűnt, mintha szándékosan állíttatná ki magát.
„Ha így cselekedne, aligha érné meg neki. Ahogy kiállították, azonnal küldtem az ügynökének egy SMS-t (mutatja a mobilját, tényleg küldött) azzal, hogy Sindert többé nem akarom látni a stadionunkban. Nem is beszéltem vele, száműztem a tartalék csapathoz, majd miután az MLSZ négy hónapra eltiltotta, a mai napon (szerdán – a szerk.) megkapta tőlem a felfüggesztő határozatot. Ettől kezdve ki tudom rúgni, mivel nem tudja ellátni a munkaköri leírásba foglalt kötelezettségeit. A sors iróniája, hogy a papíron legjobb játékosunkról, a kétszeres ukrán válogatottról, a Sahtar Doneck egykor a BL-ben is szereplő centeréről van szó, a legtöbbet, havi 2,5 milliót kereső futballistánkról.”
Aki nem járatos az NB I anyagi viszonyaiban, azt gondolhatja, arcátlanul magas bér ez egy kiesőjelölt renitens csatárának, de Révész lehűti a kedélyállapotomat. „Van, aki az NB II-ben is keres ennyit…”
No, akkor légióskérdés… Merthogy állítólag tizennyolc légiósa van a Várdának.
„Tíz játékost, köztük nyolc légióst igazoltunk a nyáron. Ám a többségük magyar felmenőkkel rendelkező kárpátaljai futballista, úgynevezett futballmagyar. Ha akarom, légiósok, ha akarom, nem. De többen már az NB II-ben is játszottak nálunk, pedig a másodosztályban légiós nem futballozhat. Ergo, ők nem légiósok. Tavaly tizenegy futballmagyar segítségével jutottunk fel az NB I-be, tehát nem igaz, hogy elzavartam a magyarokat, és most ukránokkal játszunk az NB I-ben. Azok távoztak – Lukács Rajmund, Olteán –, akik romániai magyarok, s most Kazincbarcikán futballoznak. Hoztunk helyettük mást Szatmárnémetiből. Itt húsz kilométer sugarú körben három ország érhető el: Szlovákia, Ukrajna, Románia. Ezért élnek olyan jól a várdaiak, itt mindenki kereskedik a kishatármenti forgalomban.”
Felipének nehezebb dolga van Szabolcsban, mint annak idején a Flamengónál
Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Hmm… De hát odafent, a társalgóban, ahol a csapat gyülekezett a délutáni edzésre – amit már Dajka László, az új edző vezet –, alig hallottam magyar szót.
„Pedig nagy részük beszél magyarul. Lacinak a spanyol anyanyelvi szinten megy, megérti magát a három és fél brazillal, a negyedik, Lucas, a fradista Leandro unokatestvére, már tíz éve itt él, amúgy Leandrót miért nem légiósozzuk? Inkább arról beszéljünk, hogy a munkácsi akadémiánkról most hoztunk át négy srácot – merthogy nemcsak itt, Várdán, hanem Munkácson is működtetek egy akadémiát –, ott 250, nagyrészt magyar gyerek tanulja a futballt. Na, ha valaki ezeket a gyerekeket légiósnak hívja, hát lelke rajta. Igazolnék én magyarokat, de nincs annyi pénzem, s ha lenne, se dobnék ki annyit az ablakon.”
Újabb hallgatás, forognak a kerekek az agyamban, azon töprengek, mennyi is az annyi?
„Na, vegyük ezt a 31 éves szerb csatárt, aki már futballmagyar, van útlevele, megfordult az Újpestnél, többet nem mondok, még a végén kitalálják a nevét. Az ügynöke ajánlotta nekem, kétéves szerződést kötne, havi 3,2 millió nettóért, plusz minden rúgott gólért 500 euró prémium. Szép? S ha benn marad a csapat, további tízezer euró. De ajánlkozott egy igazi magyar is, még csak nem is válogatott, havi négymillióért. A válogatott játékosnak egészen más a tarifája. Havi húszezer. Nem forint, euró. Az majdnem hétmillió forint. Én ebbe nem fogok belemenni, amikor az ukránjaim 150 és 250 ezer forint között keresnek, itt a lista. És mondok én önnek valamit: az sem lesz tragédia, ha kiesünk. Megvárom, míg felnőnek az akadémistáink, legfeljebb addig az NB II-ben játszunk, aztán visszakerülünk az élvonalba.”
Ez mind szép, töprengek tovább, a kárpátaljai magyarok, a szatmári, partiumi honfitársaink hazahozatala nemes tett. No de hogy kerül a csizma az asztalra, a három új brazil a Nyírségbe?
„Úgy, hogy egy menedzserrel, Gelei Karcsival kiutaztam Rióba, a Flamengo elnökével tárgyaltam személyesen, s hoztam három játékost, köztük Felipét, aki akkor védett, amikor Roberto Carlos is ott játszott. Felipe szenzációs kapus, a legjobb Magyarországon, még most, 34 évesen is. Anderson Pico és Sassá a Dnipróban játszott, fognak ők még jobban is futballozni. Nulla pontunk van, ami nem rendkívüli, két éve az MTK-nak is ennyi volt négy kör után. Nagyobb baj, hogy az első két meccsünkön még helyzetünk sem akadt. Újpesten befújtak ellenünk egy kamu tizenegyest, a kicsiket még lejjebb nyomják. Éjjel-nappal a futballal foglalkozom, szerencsére a cégeim már önjáróak, de bizonyos tekintetben szélmalomharcot vívok. Nap mint nap keresnek meg menedzserirodák, hogy szerződtessek tőlük játékost. (Mutatja a telefonjában az e-maileket.) Ezer eurót kapok játékosonként, ha tőlük veszek meg valakit, plusz az ügynöki jutalék vagy az aláírási pénz fele, de ha ez még nem lenne elég, továbbértékesítés esetén az eladási ár húsz százaléka. Ezt kínálják nekem, és ez nem kivételes eset, hanem ez a gyakorlat Magyarországon. Hát, én ebbe nem megyek bele, inkább essünk ki, és játsszunk 250 ezer forintos úgynevezett ukránokkal az NB II-ben, akik futballmagyarok. De előbb-utóbb felnőnek az akadémistáink, és győzünk mi még ebben a kis háromezres ékszerdobozunkban.”
Kis időre szükségem van, mire magamhoz térek a látottakból, hallottakból. Ez lenne a magyar futball 2018-ban? Kenőpénzt kínálgató ügynöki irodák? Ha ez a gyakorlat, akkor nyilvánvalóan vannak klubvezetők, edzők, sportigazgatók, akik nem mondanak nemet egy ilyen kecsegtető ajánlatra.
Hazafelé kattognak a fogaskerekek az agyamban, úgy röppen el a háromórás, háromszáz kilométeres út, hogy észre se veszem.
Szombaton Puskás Akadémia–Kisvárda az ötödik fordulóban. Ami biztos: Sinder nélkül.
