Az egyaránt háromszoros Bajnokok Ligája-győztes és aranylabdás klasszis döntőbeli alakítása a sérüléssel, a könnyekkel, a pálya többszöri elhagyásával, majd a hosszabbításban a kispad előtt másodedzői minőségben valószínűleg emlékezetesebb, mintha az ő góljával nyertek volna a portugálok.
– Nem ilyen döntőt kívántam magamnak, de nem tudtam a pályán maradni, nagyon fájt a lábam. Így is nagyon boldog vagyok – nyilatkozta Ronaldo a meccs után, majd, mintegy érezve az elvárást, hogy a nagy pillanatban a futballon túlmutató gondolatokat várnak tőle, hozzátette: – Ez a kupa az összes portugálé, a bevándorlóké is, mindazoké, akik hittek bennünk.
Portugál mámor, még napokig…
Ronaldo eddig bár kiváló, professzionális, de egyben exhibicionista, sőt magamutogató futballistaként élt a tudatunkban, most azonban már-már mesebeli hőssé vált. A győztes találat szerzője, Eder nem önmagát fényezte, hanem a csapatkapitányt, aki a pályára lépése előtt megmondta neki, hogy az ő gólja dönti el a mérkőzést. Normális esetben a hosszabbítás utolsó perceiben, amikor Ronaldo mintegy szakvezetői minőségben dirigált a kispad mellől, Fernando Santos szövetségi kapitánynak rendre kellett volna utasítania őt, ugyan üljön már le a padra, ehelyett még a segítségét is kérte, alárendelte magát az első számú csillagnak, és természetesen a találkozó után is őt méltatta.
– A csapatkapitányunk fantasztikus teljesítményt nyújtott az egész torna alatt. Sokat kritizálták, de ő megmutatta, hogy igazi csapatjátékos. Mindent megpróbált, ami emberileg lehetséges, hogy visszaszálljon a játékba, de egyszerűen nem ment. Mindvégig támogatott engem, a döntő előtt azt mondta: ez a mi napunk. Ugyanannyira hitt benne, mint én magam – mondta Santos, majd az egész csapatra is voltak jelzői: – Egyszerűek voltunk, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók.
S úgy futballozunk, mint a görögök – tehetné hozzá. 2014 szeptemberében, az első Eb-selejtezőmeccs után – amelyet Ronaldóék elvesztettek Albániával szemben – vette át a válogatottat, amely az irányításával 14 tétmeccsen (7 selejtező plusz 7 Eb-mérkőzés) maradt veretlen. Egyrészt. Másrészt ezeken egyszer sem nyert egynél több góllal. Ezért hasonlítják a mai portugál válogatottat a 2004-ben – éppen portugál földön – Eb-győztes göröghöz.
Santosról közismert, hogy 2010–2014 között a görög válogatottat irányította és vitte egészen a vb-negyeddöntőig, az már kevésbe, hogy 2001 óta, amikor az AEK Athént vette át, hol Görögországban, hol Portugáliában vállalt munkát. Kitanulta, miként lehet a kisebb, de legalábbis nem kiemelt csapatokkal eredményt elérni. – Mindig is azt mondtam a játékosaimnak, hogy nagy tehetségek, de többet kell küzdeniük, mint az ellenfeleiknek, gyorsabban kell futniuk és jobban kell összpontosítaniuk. Csodálatos csapatunk van, a fiúk mindvégig hittek abban, amit mondtam, abban, hogy győzhetünk – beszélt az ars poeticájáról.
Küzdés, futás, összpontosítás, hit – ez tehát a siker receptje. Tulajdonképpen semmi ördöngösség. Portugália területre, népességre szinte ugyanakkora, mint Magyarország, a futballtörténelme is hasonlatos a mienkéhez – egyszer igazán bennünket is kárpótolhatna a sors a korábbi mulasztásokért.
Portugália–Franciaország 1-0 (0-0, 0-0, 0-0) Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző, v.: Mark Clattenburg (angol) Gól: Eder (109.)
Csalódott franciák
Antoine Griezmann: A kapusuk parádézott, illetve néhány helyzetünknél a labda csak kevéssel kerülte el a kaput. Frusztráló és bosszantó érzés, a futball csodálatos, de szörnyű élményeket is ad az embernek. Moussa Sissoko: Kegyetlen csalódás. Minden adott volt a sikerhez. A stadion megtelt, a szurkolók velünk voltak, jól is játszottunk, csak éppen gólt nem tudtunk szerezni. Nagy a csalódás és a szomorúság. Saját közönségünk előtt meg akartuk szerezni az Európa-bajnoki címet, de hát ez van, ezt el kell fogadni. Didier Deschamps: Olyan csodálatos lett volna megnyerni ezt a trófeát a szurkolóknak. Nincsenek szavak erre az érzésre. Óriási csalódás ez számunkra. Időre lesz szükség, amíg ezt feldolgozzuk.
