– Hogy látja, ott van a jelenlegi válogatottban a következő olimpiai bajnokunk?
– Bízom benne, hogy igen, a magyar birkózás most van olyan erős, hogy valaki nyerni tudjon Tokióban. Ami azért is jó lenne, mert akkor már nem kellene hallgatnom, hogy én vagyok az utolsó mohikán. Ám az alól kibújnék, hogy neveket mondjak, szerintem kik a legnagyobb esélyeseink. Amúgy igaz, hogy a legutóbbi három olimpián nem volt aranyunk, de azt nem lehet állítani, hogy leszerepeltünk volna, hiszen érmeket, helyezéseket szereztünk, és azt mindenki tudja, hogy Rióban Lőrincz Viktor orbitális csalás áldozata lett, így maradt le a dobogóról.
– Kedden ott volt Csepelen, amikor lerakták a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkövét. Mit szól mindehhez?
– Nagyon nagy dolognak tartom, hogy a mi sportágunkban is megvalósul az akadémiai képzés. A Magyar Birkózószövetség lassan százéves lesz, de ilyen lehetőség még soha nem volt a fiatalok előtt. Remélem, élnek is majd vele.
– Ez az év azért is kiemelten fontos számunkra, mert októberben Budapesten rendezik a világbajnokságot. A szokottnál is nagyobb lendülettel vetették bele magukat a munkába?
– Pontosan, hiszen egy hazai vb jelentősége majdhogynem az olimpiáéhoz fogható, és ezt mindegyik versenyző át is érzi. Magától értetődő, hogy az edzések után mindig van lehetőség pluszmunkára; és rendszerint szép számmal maradnak túlórázni: birkózni, fogást gyakorolni vagy éppen súlyzózni. Lőrincz Viktor, aki a világbajnokság egyik „arca”, szinte mindig ráhúz, de sorolhatnám a többieket is. Bízom benne, hogy a vb-n ennek meg is lesz az eredménye, szerzünk legalább három érmet, közte egy aranyat. Persze most csak a kötöttfogásról beszélek.
– Az Európa-bajnok Lőrincz testvérek – Viktor mellett Tamás – a Honvédnál is a keze alatt vannak, ahol igencsak erős csapat jött össze.
– Annak idején én is a Honvédban kezdtem birkózni, és ott is voltam, amíg 1989-ben meg nem szűnt a szakosztály. Két éve élesztettük újjá, a válogatottak közül nálunk birkózik Torba Erik, Krasznai Máté és Lám Bálint is, és van egy nagyon tehetséges fiatalunk, Érsek Robi, aki akár a világbajnok Kiss Balázs utódja is lehet. Mivel még új szakosztály vagyunk, a csapatbajnokságon tavaly az NB II-ben kellett indulnunk, de azt megnyertük, és idén az élvonalban is minimum dobogóra akarunk állni. Nem hanyagoljuk el az utánpótlás-nevelést sem, a fiatalokhoz pedig én is beszállok megmutatni, mit hogyan kellene csinálni a szőnyegen. Csak az nem nagyon tetszik, hogy már Pista bá’ lettem…
– Versenyzőként, az alacsony súlycsoportjából adódóan, folyamatosan nagy küzdelmeket vívott a kilókkal, de gondolom, valamennyire most is vigyáznia kell a súlyára. Az edzőnek is adnia kell magára.
– Amikor abbahagytam a versenyzést, úgy voltam vele: huszonkét év koplalás után engedtessék meg nekem, hogy ha pacalt akarok enni, akkor azt egyek. Fel is szaladt a súlyom nyolcvanhét kilóra, de ma már csak hetvenhét vagyok.
– Jól emlékszem, hogy 2006-ban Kínában tulajdonképpen egy buszon vonult vissza?
– Sajnos gyakorlatilag így történt. Jó poén lesz a cikkben, de akkor én egyáltalán nem nevettem rajta. A kantoni világbajnokságon a délelőtti program után visszamentem a szállásunkra, és délután három órakor indult vissza a busz a csarnokba. A délutáni program ötkor kezdődött, bőven volt idő, de a busz forgalmi dugóba került, és lekéstem a meccsemet. A német ellenfelem másik szállodában lakott, ő időben visszaért, mérkőzés nélkül győzött, én pedig kiestem. Mindezt égi jelnek tekintettem, mert akkor már elmúltam harminckét éves, nehezebben ment a regenerálódás, a fogyasztás is problémás volt, így több világversenyen már nem is indultam el.
– De azért így is kerek a pályafutása, vagy nem?
– Világbajnokságot nem nyertem, csak utánpótlásban, serdülő vb-t. Felnőtt vb-ről bronzérmem van, éppen a 2005-ös budapesti világbajnokságról. És persze olimpiai bajnok vagyok, nyertem Eb-t, világkupát, valamint hét magyar bajnoki címet. Ha annak idején megkérdezték volna tőlem, elfogadnám-e, hogy ilyen eredményekkel fogok majd visszavonulni, akkor kétszer is aláírtam volna.