Szerdán az Európa-bajnokság nyitónapján Nagygoricán folytatódott a tündérmese. Együttesünk, amely tizenegy év elteltével kvalifikálta magát az Eb-re, a B csoportban 3-2-re legyőzte a négyes legerősebbnek tartott alakulatát, a franciákat! Mégpedig Szoboszlai nélkül, aki már a helyszínen az egyik edzésen bokasérülést szenvedett.
Franciaország az U17-es korosztályban 2014-ben és 2015-ben is megnyerte az Eb-t, játékosai közül többen a Paris SG és a Lyon akadémiáin pallérozódnak, s a csapata hat mérkőzésen 16-4-es gólkülönbséggel, veretlenül abszolválta a kvalifikációt. Ezt az együttest gyűrték le a mieink, és az sem törte meg őket, hogy a 36. percben az ellenfél szerzett vezetést.
Két perc múlva tanári összjáték után Csoboth Kevin egyenlített, mintegy 10 méterről laza bokamozdulattal juttatta a labdát a bal alsó sarokba. Fordulás után ő szerezte a második gólunkat is, a harmadikat pedig Bencze Márk. A franciák a 80. percben – a találkozók itt kétszer negyven percesek – 11-esből szépítettek, de a jegyzőkönyvben az is nagyon jól mutat: Magyarország–Franciaország 3-2.
Szombaton Skócia, jövő kedden Feröer-szigetek következik (szerdán: Skócia–Feröer szigetek 2-0), mindkét mérkőzésre immár Zágrábban kerül sor, és egyelőre azt is csak szikár tényként rögzítsük, hogy a csoportból az első kettő továbbjut a negyeddöntőbe. Szélesi Zoltán is a földön maradt a bravúr után: „Rászolgáltunk a sikerre, de nem szabad elszállnunk, hiszen még semmi sem dőlt el” – nyilatkozta a szakvezető, és elárulta, csapatunk játékában látott hibákat. Azt mindenesetre megjegyezte:
„Ha ez eredményt nézzük, akkor elmondható, hogy ennél jobban nem is kezdhettünk volna a tornát.” Ez nem is kérdés…