A fiatalszabály leegyszerűsítve azon NB I-es klubokat jutalmazta, amelyek vagy legalább nyolc olyan magyar, helyesebben hazai – de a különbség részleteibe ezúttal nem megyünk bele – játékost alkalmaztak, akik legalább 25 bajnoki mérkőzésen szerepeltek, vagy akadt olyan húsz év alatti labdarúgójuk, aki legalább 17 meccsen pályára lépett (ha több is, akkor természetesen a szorzó emelkedett).
Nos, az első feltételnek két csapat tett eleget a tizenkettőből, a másodiknak a 2017–18-as idényben jelen állás szerint három és további négynek van rá esélye. Az NB II-ben ennél szigorúbbak a feltételek: a keret csak hazai játékosokból álljon, akik közül ráadásul legalább kettő legyen húsz éven aluli.
A rendszer célkitűzésével szinte mindenki egyetértett – minél több, lehetőleg fiatal magyar labdarúgó kapjon lehetőséget a profi osztályokban –, de a mellékhatások miatt több bírálat is érte azt. Nevezetesen, a fiatalok nem a tudásuk, hanem csak a koruk miatt kerültek be a csapatba, ez korlátozta a szakmai szempontokat, sérült a versenysemlegesség, az így kedvezményezett fiatalok szerződési pozíciói aránytalanul előnyösek voltak, a remélt hatás csak a megállapított korhatár alatt érvényesült, ennek meghaladása után a fiatal nem tudott megragadni az adott csapatban, végül a nevelőegyesületeket nem honorálta a szabály.
Az RB Leipzig válogatott kapusából (a labdával) nevelőklubja, az MTK az idők végezetéig profitál
Fotós: MTI/EPA
Az MLSZ komolyan vette a jogos kifogásokat, s nemzetközi példákat is figyelembe véve teljesen új ösztönzőrendszert dolgozott ki, amelyet a következő idénytől vezet be. Ennek minden egyes elemére csak egy hosszú tanulmányban lehetne kitérni, a legfontosabb szempontokat azonban mindenképpen érdemes bemutatni.
Mindenekelőtt talán azért, mert az új szisztéma nem csupán a 32 profi klubot premizálja, hanem lefedi valamennyi egyesületet, az egész országot. Oly módon, hogy nemcsak azt a klubot jutalmazza, amelynek színeiben az adott labdarúgó pályára lép valamelyik felső osztályban – immár nemcsak az NB I-ben és az NB II-ben, hanem az NB III-ban is –, hanem a játékos korábbi klubjainak is juttat a forrásokból, méghozzá időarányosan, s nem csökkenő súllyal.
Alulról felfelé haladva az MLSZ az alábbi szinteket különbözeti meg: NB III-as szereplés (csak 19 éves korig), NB II-es szereplés legfeljebb 23 éves korig, NB I-es szereplés 25 éves korig – mindkét esetben sokkal jobban fizetnek a fiatalon elkönyvelt játékpercek –, utánpótlás-válogatottság, kiemelt bajnokságok (például holland, lengyel, osztrák) első osztálya, a „top 5” (angol, német, olasz, spanyol, francia liga) második vonala, a top 5 első osztálya, valamint a Bajnokok Ligája és az Európa-liga, felnőttválogatottság.
A felső három szinten az adott játékos korhatár nélkül egészen pályafutása végéig „termeli” a bónuszokat nevelő egyesületeinek. Örökifjú tehát, aki idáig eljut. Gulácsi Péter például, amennyiben a Leipzignél marad, netán ezen a szinten klubot vált, pályafutása végéig bónuszban részesíti az MTK-t.
Az egyes szintekhez súlyok is tartoznak, ez a szám az NB III-as pályára lépéshez például csak 0,25, az NB I-eshez 1, a nemzetközi produkcióhoz 3.
A gyakorlatban mindez a következőképpen működik. Az idény végén összesítik, hogy egy játékos egy adott szinten hány percet játszott, azt beszorozzák a szintnek, bajnoki besorolásnak megfelelő súllyal.
Így adódik – nem éppen szép magyar kifejezéssel – a produktivitási pont. Ezt a pontszámot osztják föl az adott játékos nevelőegyesületei között arányosan, egészen onnan, hogy igazolt labdarúgóvá vált (amely bekövetkezhetett akár hétévesen, de lehet, hogy csak 12 évesen). Hogy még igazságosabb legyen az elosztás, hároméves periódusban vizsgálják az adatokat. Tehát jövőre a 2018–19-es mellett a 2017–18-as és a 2016–17-es idény adott kritériumnak megfelelő játékperceit is beszámítják.
Ez így nyilván kissé elvont, ezért két adat megkönnyíti a számolást. Egy produktivitási pont durván négyezer forintnak felel meg, s ha egy 19 év alatti labdarúgó végigjátszik egy NB I-es meccset, azzal durván egymillió forintot „keres”. Természetesen végeztek előzetes számításokat, amelyek azt mutatják, az utánpótlásképzésben eddig is jeleskedő klubok – például a Honvéd és az MTK – ezután még jobban járnak.
A rendszertől azt remélik az MLSZ vezetői, hogy feketén-fehéren kiderül, hol végeznek érdemi nevelőmunkát, úgy is mondhatjuk, az akadémiát mostantól nem az teszi, hogy annak nevezik-e, hanem hogy a számok alapján kiérdemli-e a minősítést. Új alapokra kerülhet az utánpótlásképzés.
Gulácsi a legértékesebb
Az új pontszámítás alapján is rangsorolhatók a magyar labdarúgók. (De csak azok, akik 1989 után születtek, ezért Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám és Nikolics Nemanja például már nem szerepel benne. Gulácsi Péter első és Kádár Tamás második helye természetes, de vannak meglepetések, például Banó-Szabó Bence, a Honvéd 18 éves játékosának hatodik helyezése. Ennyit ér, ha valaki már 18 évesen rendszeresen játszik az NB I-ben. Az első tíz: 1. Gulácsi Péter, 2. Kádár Tamás, 3. Korcsmár Zsolt, 4. Korhut Mihály, 5. Bese Barnabás, 6. Banó-Szabó Bence, 7. Gyurcsó Ádám, 8. Kiss Bence, 9. Tóth Máté, 10. Lang Ádám.
