Fergetes hangulatú, ráadásul győztes mérkőzésen, a bajnoki címvédő Trencsén feletti 2-0-s sikerrel avatták fel szombaton a DAC új stadionját Dunaszerdahelyen, a helyszínen szurkolt a csallóközi csapatnak
Orbán Viktor miniszterelnök is. A kezdés előtt mintegy tíz perccel a már-már kultikus Nélküled című dalt a szerző Nyerges Attila vezérletével énekelte el a közönség, s rögvest utána „Ria-ria-Hungária!” rigmusban tört ki.
A kezdőrúgás előtt a magyar himnusz következett, majd már folyt a játék, amikor a vezetőedző, László Csaba tiszteletére a székely himnuszt is elénekelték a szurkolók. A találkozó után László Csaba kiemelte, a siker közös, amiből a drukkerek is kivették a részüket. A 2-0-s győzelemmel a DAC az utolsó előttiről feljött a kilencedik helyre a tabellán. A stadion a teljes átépítést követően a Mol Aréna nevet viseli majd.