A portál pénteki híradása szerint az MVM és a klub stratégiai együttműködési megállapodása értelmében az energetikai vállalat logója több szakosztály mezére is felkerül.
Az együttműködés kapcsán Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az FTC támogatása egyértelműen illeszkedik az MVM Csoport stratégiai céljai közé, mivel a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célja a fiatal tehetségek, a jövő reménységeinek támogatása.
Az MVM-szponzoráció kiterjed az FTC kisebb és nagyobb szakosztályaira is,a vízilabdától a szinkronúszáson, ökölvíváson, kézilabdán, jégkorongon és atlétikán át a női akrobatikus tornáig. A megállapodás értelmében az együttműködés az érintett szakosztályok U14-U18-as utánpótlás, felnőtt, illetve férfi és női sportolóinak a támogatását is tartalmazza. Az Origo úgy tudja, az MVM Zrt. a támogatás fejében az FTC Népligeti Sportközpontjának névadója lesz (FTC-MVM Sportközpont), illetve a több ütemben, 2023-ig megvalósuló Fradiváros nevébe is bekerül az állami vállalat (FTC-MVM Fradiváros).
Az MVM további létesítmények névadási jogaival is élhet majd, és logója megjelenik többek közt a klub labdarúgó-, kézilabda- és jégkorongmezein, illetve a zöld-fehér férfi vízilabdacsapat úszósapkáján, fürdőnadrágján is, összesen pedig több mint 20 szakosztály versenyruházatán.
Aláírt a Fehérorosz válogatott csatár
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette Nyikolaj Szignyevicset, a BATE Boriszov 15-szörös fehérorosz válogatott támadóját.
Az OTP Bank Ligában listavezető fővárosi klub honlapjának pénteki híre szerint a 26 éves csatár ebben az évben alapembere volt a bajnokságot zsinórban ötödik alkalommal megnyerő boriszovi együttesnek, amelyet annak ellenére hagyott el, hogy a csapat – a Vidi FC csoportjából – bejutott az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába.
Szignyevics az előző szezonban 23 mérkőzésen hat, négy EL-csoportmeccsén pedig három gólt szerzett: a Vidinek egyszer, a PAOK-nak kétszer talált be.