Grigor Dimitrov egy időzített bomba, csak az a kérdés, mikor robban fel – a szépen megkonstruált szakmai bókot Jimmy Connorstól zsebelte be a bolgár játékos négy éve. A teniszvilág nem lepődött meg Connors mondatán: Dimitrov 2009-ben győzött Wimbledonban és a US Openen. Ekkortájt ragadt rá a Baby Fed becenév, amit a világhírű Federerrel hasonlatos játékstílusa miatt aggattak rá a szakértők.
Mint oly sok junior menő, például Fucsovics, Dimitrov sem tudott gyorsan robbantani a felnőttek között. Öt éve győzött először top 10-es játékos ellen, David Ferrer volt az áldozat, még abban az évben összebútorozott Marija Sarapovával, az orosz sztárral (akivel azóta szakított), gyakrabban szerepelt a bulvároldalakon, mint a sportmédiában. Nagykanállal ette az életet, de a sikerek elmaradtak, csak 2013-ban nyerte első ATP-versenyét, egy évre rá elődöntőt játszott Wimbledonban.
Tavaly felemás éve volt, kirúgta az edzőjét, idei eredményei viszont arról árulkodnak, kilépett az örök tehetség skatulyából. ATP-versenyt nyert, Wawrinka, Del Potro, Murray, Djokovics és Nisikori sérülésével megnyílt előtte az út, a hatodik helyig kapaszkodott fel a világranglistán, ezzel automatikusan tagja lett a londoni ATP-világbajnokság mezőnyének. Grigor Dimitrov minden meccsét megnyerte, igaz, nem szupersztárok ellen, de szépen menetelt. A döntőben a belga Goffint intézte el 7:5, 4:6, 6:3-ra, a legújabb ranglistán a harmadik helyen áll. A 26 éves Baby Fed végleg felnőtt.
Igaza volt Jimmy Connorsnak.