Az angolok száznyolcvan percet töltöttek a pályán – a futballoztak erős kifejezés lenne – egyetlen gól, sőt ajtó-ablak ziccer nélkül, mondhatjuk tehát, hogy fegyver nélkül indultak a csatába. Pedig nekik igazán nem volt veszítenivalójuk, hiszen először jutottak BL-elődöntőbe, ezért legalább hazai pályán, vagy ha akkor nem is, de idegenben, a gyorsan bekapott gól után nekiugorhattak volna ellenfelüknek. Nem tették, ettől azonban még mi, magyarok, a rendre már augusztusban kiselejtezett alakulatainkkal óvatosan fanyalogjunk; kissé visszatetsző, amint az egykori középszerű játékos vagy az országhatárt át sem lépett edző metsző kritikával vagy maró gúnnyal elemzi a világelitet.
Zinedine Zidane, a Real mestere bezzeg sajátjai méltatása után „megvédte” kollégáját, Pellegrinit és fiait is: „Nem gondolom, hogy a Manchester City gyenge lett volna, ezt jelzi az eredmény is. Sokak szerint riválisunk nem csinált semmit a mérkőzésen, szerintem azonban sokat tett. Minden helyzetért kőkeményen meg kellett dolgoznunk, nagyszerűen védekezett, taktikusan futballozott az ellenfél.” Vagy inkább taktikusan ölte a futballt, bár ha Fernandinho villanása utáni kapufája bemegy, most sokan nem győznék magasztalni a brit csapatot, mondván, számára egyetlen út vezethetett a sikerhez, és azon végig is ment. Csakhogy így valójában rá se lépett, és külön balszerencséjére sérülés miatt már a 10. percben le kellett cserélni védelme oszlopát, Vincent Kompanyt. A spanyolok röviddel később meg is szerezték a vezetést, egyúttal a párharc egyetlen gólját: Gareth Bale jobbról jobb belsővel ívelt a hosszú felsőbe, ami szinte fizikai képtelenség, de a labda megpattant Fernando lábán. A Realnak legalább akadtak további helyzetei is.
E végkifejletnek a madridisták mellett talán Pep Guardiola örülhetett leginkább. A nyáron a Cityhez érkező tréner ugyanis három éve Münchenben BL-győztes csapatot vett át Jupp Heynckestől, és egyszer sem tudta hasonló magasságba vinni, ezért igen kellemetlen lett volna számára, ha Manchesterben hasonlóan becses és terhes örökség várja.
Így viszont vitathatatlanul Madrid az európai futball fővárosa, három éven belül már másodszor. Ha a harmadik évezred elején tippelni kellett volna rá, mely település termel ki először BL-házidöntőt, valószínűleg Milánóra voksolnak legtöbben. 2003-ban ez majdnem össze is jött, hiszen Milan–Inter elődöntő zajlott, és a piros-feketék úgy jutottak tovább – nem mellékesen a Juventus elleni fináléba –, hogy 1-1-es összesítésnél az idegenben lőtt góljuk döntött, miközben mindkét meccset közös stadionjukban, a San Siróban vívták, csak ők a 0-0 alkalmával voltak pályaválasztók. Most azonban a 2014-es madridi derbi visszavágója következhet, éppen Milánóban; két éve az Atlético az utolsó pillanatig vezetett, ám a Real a 93. percben egyenlített, majd a hosszabbításban 4-1-re tarolt.
Idén, történjék bármi, minden korábbinál nyomasztóbb a spanyol fölény, hisz tegnap lapzártánk után az Európa-ligában a Sevilla és a Villarreal is esélyesként vágott neki az elődöntő visszavágójának. Ha mindketten továbbjutottak, mind a négy finalista helyet elvitték az ibériaiak. Ez valószínűleg örökre megismételhetetlen bravúr lenne – úgy, hogy ebben az elit négyesben nincs ott a Barcelona