Így múlik el a világ dicsősége? Tavaly ilyenkor a Duna Arénában a Szolnok diadalmaskodott a férfivízilabda Bajnokok Ligája döntőjében, s a másik magyar résztvevő, az Eger is elődöntőt játszott. Ám alig telt el egy év, és az említett két csapat elvérzett a negyeddöntőben a genovai Sciorba-uszodában.
Molnár Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok aranygenerációnk centerfenoménje ma már a magyar szövetség alelnöke, s a Kemény Dénes lemondása miatt megüresedő elnöki poszt egyik várományosa, olimpiai bajnok társa, Vári Attila mellett. „Papesz” a helyszínen látta a csütörtöki negyeddöntőket.
– MVSZ-alelnökként és nemzetközi tisztségviselőként is szívügyem a sportágunk eladhatóságának növelése. Ebből a szempontból nem szerencsés, hogy összezsúfolódott a világliga, az Európa-liga, a Bajnokok Ligája nyolcas döntője és az egy hónap múlva kezdődő Eb. Ilyen körülmények között szó sem lehetett csúcsformáról, a sztárok igazából túlélésre játszanak a következő nagy erőpróba előtt – magyarázza Molnár.
Ez igaz, de a meccsdömping nem csupán a magyarokat sújtja, hanem az ellenfeleket, a Barcelonetát és a Jugot is.
– Ketté kell választani a két magyar klub teljesítményét. A Szolnok egygólos veresége tavalyi döntőbeli ellenfelétől, a Jug Dubrovniktól vállalható. Prlainovics sérült volt, a tavalyi csapat meggyengült, de így is az utolsó pillanatig partiban volt. Az Eger valóban rosszul játszott, a második félidőben nem dobott gólt, az a 4-9 nem dicsőség. Sajnos látszott, hogy a fél csapat már aláírt más egyesülethez.

Nagy Viktor pénteken jól védett a Brescia ellen
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Molnár szerint a magyar vízilabdában végre háttérbe kellene szorítani a klubérdeket a sportág, a válogatott érdekével szemben.
– Az új szövetségi elnöknek sürgősen keresztül kell vernie az OB I létszámának csökkentését. Nincs annyi jó pólósunk, hogy 16 élvonalbeli csapatot fel lehetne tölteni velük, a 12 lenne az ideális létszám.
Végül Molnár nem akart jóslatokba bocsátkozni a barcelonai Eb magyar esélyeiről – ahogy Märcz Tamás szövetségi kapitány is elutasította interjúkérésünket –, de a hangsúlyokból érezhető volt, mindketten aggodalommal tekintenek a kontinenstalálkozó elé… Ám hogy mégse legyen olyan sötét a kép, a Final Eighttel párhuzamosan Genovában zajló Final Kids U13-as torna döntőjét az OSC és a Szeged vívja! Talán mégis biztató a – távolabbi – jövő…
Némi szépségtapasz: az 5-8. helyért az Eger 10-6-ra verte a Spandaut, a Szolnok 8-7-re a Bresciát, így a két magyar csapat csap össze ma az 5. helyért.