Lyukas garast sem tettek volna sokan a Szolnok továbbjutására. A magyar együttes az Európa-kupában a sorozat egyik legerősebb csapatát, a török Trabzonsport kapta a selejtezők 1. fordulójában, és óriási bravúrt hajtott végre: a hazai tízpontos győzelmet követően idegenben csak kilenccel kapott ki – 48 másodperccel a lefújás előtt még 14 volt a hátránya! –, és ezzel, felborítva a papírformát, továbbjutott.
Az ellenfele a 2. körben a svéd Södertälje Kings lesz, amely az utóbbi öt bajnokságból négyet megnyert, a legutóbb második lett, de minden szempontból gyengébb, mint a most búcsúztatott Trabzonspor.

Vojvoda Dávid (9), a szolnoki sikerek letéteményese
Ebben a negyedik számú európai sorozatban szerepel még a Körmend és a szombathelyi Falco is. Előbbi kettős győzelemmel jutott túl a svéd Borason, és a főtáblára kerülésért a román Steaua Bucuresti-tel vív párharcot továbbjutási eséllyel.
A Falco kiemelt volt, csak most, a 2. fordulóban lép pályára, az ellenfele a bolgár Balkan Botevgrad lesz.
Bajnokként a Bajnokok Ligájában vitézkedik az Alba Fehérvár, a 2. fordulóban csatlakozva a selejtezők mezőnyéhez, idegenben 78-71-re kikapott az észt BC Kalev/Cramo együttesétől, ám a visszavágón 79-66-ra győzött, és készülhetett a Pinar Karsiyaka ellen, amely két éve bajnokságot nyert Törökországban, és ez mindent elmond az erejéről.
Az első meccset tegnap játszották Fehérváron, és az Alba sovány előnyt szerzett. Többnyire vezetett, de az utolsó percekben fordítania kellett, és Lóránt Péternek köszönhetően nyert 92-90-re.
Az Alba a BL-meccs miatt természetesen kihagyja a bajnokság hét végi rajtját, amelynek nem csak azért vág neki esélyesként, mert címvédő. A magyar mag megmaradt, sőt, a Paksról elcsábított Kovács Ákossal meg is erősödött, ugyanakkor a légiósait kivétel nélkül lecserélte, ám az eddig látottak alapján ez a „faktor” sem lett gyengébb.
A vetélytársak közül az ezüstérmes Falco elsősorban az egyik Eb-hős, Perl Zoltán visszaszerződtetésével erősödött, ráadásul sikerült megtartaniuk Darrin Govenst, akit a hírek szerint hamarosan honosítanak is.
A Szolnok visszahozta a közönségkedvenc szerb Sztrahinja Milosevicset, és megszerezte az eddig körmendi Kendrick Perryt, velük a cél egyértelműen a bajnoki cím visszahódítása. A Körmend bővítette keretét, öt új amerikait szerződtetett, azaz egyelőre kissé ismeretlen a csapat, ám feltétlenül tagja a bajnokesélyesek négyes klubjának.
A hölgyeknél a bajnok Sopron alanyi jogon tagja az október 11-én rajtoló legrangosabb kupasorozat, az Euroliga mezőnyének, a második Szekszárd viszont selejtezőt játszik a főtábláért. Az első meccsen itthon egy ponttal legyőzte a francia ezüstérmes BLMA csapatát, és ha a jövő heti visszavágón netán kiesne, akkor az Európa-kupában folytathatja szereplését, amelyben október 12-én mutatkozik be a DVTK, a PEAC és a Cegléd is.
A bajnokságban ezúttal is a spanyol vonalra átváltó Sopron a legnagyobb esélyes, már csak azért is, mert nagyon megerősítette a keretét. Jött két kiváló szerb, Tina Jovanovics és Jelena Milovanovics, az amerikai bajnok Crystal Langhorne, és a legtehetségesebb európai irányítónak tartott spanyol Ángela Salvadores; velük három nyert meccsre menő párharcban aligha marad alul a Sopron az NB I-ben.