Már lassan fél órája zajlik a sajtótájékoztató, az átlagosnál családiasabb a hangulat, de bensőségesnek azért nem mondanánk. Az asztalnál ül többedmagával egy harminckét éves, borostás, jókötésű, életvidám, sikeres fiatalember, és amikor először szót kap, nem is a kérdésre válaszol, hanem könnyeivel küszködve átöleli a mellette ülő edzőjét, és ezt mondja: „Kelcsi nem is az edzőm, olyan, mint a testvérem!”
Ez a jelenet többet elárul Berecz Zsomborról, mint egy egész oldalas interjú. Arról a Berecz Zsomborról, akiről szólva péntek óta már nem kell kiegészítő magyarázatképpen hozzátenni a nevéhez, hogy vitorlázó. Ugyanis 2018-ban nyári olimpiai versenyszámban ő a magyar sport első világbajnoka, és ugyanez a cím dukál neki a magyar vitorlázás évszázados történetében is.
Hosszú, stílszerűen hullámos út vezetett idáig. Már többször megírtuk, hogy a vitorlázással gyerekként még csak nem is a Balatonon, hanem a Velencei-tavon szerelembe esett sportoló már kijutott a 2008-as pekingi olimpiára, London után hajóosztályt váltott, akkor ült át finn dingibe, két éve ugyan ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon, Rióban futamot is nyert, de az éremszerzés sem akkor, sem tavaly a balatonföldvári vb-n nem adatott meg neki. Az év elején úgy tűnt, hogy az áttörés tovább késik. Az sem újdonság, hogy sérülés miatt: eltört a hüvelykujja. De nem ám vitorlázás, hanem kerékpározás közben.
„Edzés után tekertem haza Alsóörsön. Előttem haladt egy vonta, és az eszközökön rajtafelejtettek egy neoprénruhát, amely le is esett róla. Felkaptam, és megpróbáltam utolérni az autót, hogy visszaadjam a ruhát. Ám az beakadt az első kerékbe, és hatalmasat estem” – elevenítette fel a banális, bosszantó történetet, azt sem elhallgatva: „Ha ez nem történik, ma aligha ülök itt világbajnokként”.
A négy hónapos kényszerpihenő ugyanis fontos változást hozott az életében. „A feleségem belém lát, a legapróbb rezdüléseket is észreveszi rajtam. Látva az elkeseredésemet ő győzött meg arról, hogy forduljak sportpszichológushoz. Én ódzkottam ettől, mert nem mástól várom a problémáim megoldását. Mégis el kell ismernem, az ő segítségével a kihagyás alatt is át tudtam élni a vitorlázást, felkészültem a nehéz pillanatokra.”
Berecz Zsombor azt is elmesélte, hogy „legfelülről” is kapott segítséget. „Az éremfutam előtti utolsó futamban a harmincadik hely környékén vitorláztam, kevés reménnyel a felzárkózásra. Ám akkor váratlanul vihar csapott le a mezőnyre, amit a többség nem tudott kezelni, így feljöttem az ötödik helyre. Ebben benne volt a Jóisten keze.”
Összetettben ezzel előrelépett a második helyre, azt pedig előre megérezte, hogy svéd vetélytársát meg fogja előzni. „Láttam nyilatkozni azon az estén, és noha arról beszélt: itt a nagy esély, hogy megvédje a címét, sütött róla, hogy be van tojva. Elképesztően nagy hittel vágtam neki az utolsó napnak.”
Az eredmény pedig ismert. Magától értetődő, hogy Berecz Zsombor mostantól az olimpiára készül, ám hogy miképpen, az megint csak jellemző rá.
„Először úgy gondoltam, hogy hosszabb pihenőt engedélyezek magamnak, de az eredményen fellelkesülve két nap múlva ismét edzésbe állok. Ősszel Görögországban folytatom a szokásos vándoréletmódot, de több időt szeretnék otthon tölteni, mint eddig, mert a két gyerekemnek apára is szüksége van. Tokió után valószínűleg be is fejezem a versenyzést, gyerekekkel foglalkoznék, nagy álmom, hogy létrehozzak egy vitorlás akadémiát. Remélem, hogy a világbajnoki cím hozzásegít ehhez.”