Harminckét úszónk – vagy legalábbis harmincegy, mert Hosszú Katinkát és férjét, Shane Tusupot nem láttuk, meglehet, másik járattal keltek útra – téblábolt családtagjaival és edzőivel együtt vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Repülőtér várójában. A népes küldöttség a szerdán kezdődő koppenhágai Eb-re készülődött…
Sós Csaba szövetségi kapitány optimistán nyilatkozott lapunknak az esélyekről:
– Bár a negyedik legnépesebb csapat a miénk, ez önmagában semmit nem számít, kétszer annyian is szerepelhetnénk gyengébben és fele annyian is jobban. Két ászunk ugyan kihagyja ezt a versenyt, ám bőven maradt még ütőkártyánk a pakliban. Hosszú Katinka a három vegyesen kívül a hátúszó számokban is favorit, meg amiben még indul, a nyárhoz hasonlóan a váltókat is erőltetni fogjuk, több stafétánk is érem-, sőt, aranyesélyes. Férfiúszóink is jó formában vannak, Bernek Péter 400 méter vegyesen, Kozma Dominik 200 méter gyorson vezeti az európai ranglistát, de ne feledkezzünk meg olimpiai érmeseinkről, Cseh Lászlóról és Kenderesi Tamásról sem. Hogy a netányai tizenegy arany megismételhető-e? Őszintén szólva sohasem kalkulálok konkrét számú éremben. Lehet, hogy meglesz a tizenegy arany, s lehet, hogy csak nyolc, mégis nagyon jól szerepeltünk. Mindenképpen eredményes helytállásra számítok.

Sós Csaba
Cseh Lászlónak ez lesz a tizenegyedik rövid pályás Eb-je, eddig mindegyikről hozott érmet, s ha minden jól megy, Koppenhágában jubilálhat, hiszen most 19 aranynál tart. – Sokat javultam az országos bajnokság óta, pár kilót le is adtam, de a borotválkozás, szőrtelenítés még hátra van – nyilatkozta a 32. születésnapját a minap ünneplő klasszis. – Ha 200 pillangón megjavítom az egyéni csúcsomat, akkor az Európa-rekord lesz, megmondom őszintén, ez a célom. Miként az is, hogy ne szakadjon meg a 2002-es riesai Eb óta tartó sorozatom, azaz most is éremmel térjek haza.

Bernek Péter
Bernek Péter vezeti a 400 méter vegyes európai ranglistáját – ő, aki korábban hátúszó volt, újabban pedig gyorson jeleskedett, három éve, Dohában 400 gyorson lett rövid pályás világbajnok. – Ebben a számban most is elindulok, de a főszámom a 400 méter vegyes – Mondta a BVSC óriása. – Ez utóbbiban szeretnék az aranyéremért versenyben lenni, bár viszonylag új úszásnem ez nekem. Világversenyen még nem indultam ebben, érdekes lesz, majd meglátjuk. 400 gyorssal kezdek, ez is jól ment az edzéseken, bízom benne, hogy most is hasonlóan fog menni. Kérdés, a jó formám mire lesz elég. A vegyes bonyolult műfaj, össze kell rakni, még az is előfordulhat, hogy olyasvalaki ver meg egy másikat, aki a négy úszásnemben külön, külön gyengébb, mégis jobban összerakta a vegyest. Nekem most még a mell a gyenge pontom, meglátjuk, mennyit tudtam fejlődni. Még annál is jobb időt vettem célba, mint amivel megnyertem az országos bajnokságot. A vegyessel egyébként már egy éve elkezdtünk kacérkodni edzőmmel, Nagy Péterrel, most érett be a munka.

Kapás Boglárka
Kapás Boglárkának rövid pályás Európa-bajnokságokról két ezüst- és egy bronzérme van. Talán most… – Négy számban indulok, a 200, 400 és 800 méter gyors mellett én is megpróbálkozom a 400 méter vegyessel. Új szám, kíváncsian várom, mire leszek képes. Gyorson feltétlenül a dobogó a célom – mondta Virth Balázs tanítványa, az UTE úszója. Tapasztalt klasszisaink mellett az idei korosztályos Eb és vb hősei, Németh Nándor, Holló Balázs, Lakatos Dávid, Barta Márton, Kalmár Ákos, sőt, a még náluk is fiatalabb, 14 éves Nagy Réka, a Győri EYOF hőse is medencébe ugrik. Hiába, az új hullám már itt dörömböl az ajtón.