Ha valaki szerelmese a kosárlabdának, de a környékén nincs élvonalbeli csapat, ráadásul a televízióban sem talál közvetítést, az most örülhet. A nőknél és a férfiaknál is pénteken rajtoló bajnokságnak bármelyik mérkőzése megtekinthető lesz, köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Ország Szövetsége, az Antenna Hungária és a MindiGO Sport együttműködésének. A csapatsportok közül itthon elsőként az MKOSZ lép ki a digitális tartalomszolgáltatás piacára, a szolgáltatást pedig bárki igénybe veheti.
Bodnár Péter, a szövetség főtitkára elárulta, a kapcsolat nem új keletű, és azzal kezdődött, hogy az utóbbi egy év során a legtöbb csarnokban kiépült az a kamerarendszer, amely közvetíteni képes a találkozókat.
– A rendszer alapos teszten esett át, például ennek a segítségével közvetítettük tavasszal Sopronból a Magyar Kupa női döntőjét – mondta Bodnár Péter. – A bajnokikat nemcsak élőben adjuk, hanem valamennyi visszanézhető is lesz: az archívumból bárki megnézheti őket később, ha az ideje nem engedte az élő közvetítés megtekintését.
A meccsnézés feltételei könnyen teljesíthetők: regisztrálni kell a Sport.mindigo.hu oldalára vagy le kell tölteni a cég alkalmazását a mobilra, technikailag ennyi az összes teendő. A szolgáltatás havonta 599 forintba kerül, de azok, akik bármelyik első osztályú klub meccseire bérletet vesznek, féláron juthatnak a közvetítésekhez, amennyiben egy esztendőre előre kifizetik, és kedvezményt kapnak azok a kosárlabdázók is, akiknek van érvényes versenyengedélyük.
Mindez egyébként még nem az előttünk álló hét végétől, hanem csak október utolsó napjától lesz maradéktalanul érvényes, addig mindenki ingyen nézheti a bajnoki mérkőzéseket. Ennek az az oka, hogy néhány csarnokban még nem tökéletes az infrastruktúra, például nincs megfelelő erősségű internet, és az Antenna Hungária a következő egy hónapban ezeket a hiányosságokat számolja fel. Így előfordulhat, hogy néhány találkozó egyelőre kimarad a kínálatból, ám az összes többit már péntektől látni lehet. Az M4 Sport időnként közvetít kosárlabdát, azok a meccsek ugyancsak nem lesznek láthatók élőben a szolgáltatáson, az archívumba viszont természetesen ezek is bekerülnek.