– Hol tart a felépülése?
– Már eldobtam a mankót. Mindkét lábamat tudom rendesen nyújtani és hajlítani, ami hatalmas öröm ahhoz képest, hogy januárban milyen állapotban volt a térdem. Naponta járok edzőterembe, a felsőtestemet és természetesen a lábamat is erősítem, és egy órát gyógytornázom. Lekopogom, elég stabil állapotban vagyok.
– Korábban többször említette, hatalmas mentális erő kell ahhoz, hogy valaki ilyen súlyos sérülés után visszakapaszkodjon. Járt sportpszichológusnál?
– Igen, Vura Mártával rendszeresen találkozom. Az a cél, hogy minél alaposabban dolgozzuk fel a januári esésemet, és ha lehet, márpedig én hiszek benne, akkor próbáljuk pozitív irányba terelni a sérülésemet. Ki kell törölni az emlékezetemből az esést, és meg kell próbálnom csak a jóra emlékezni. Rengeteg versenyen van hasonló kanyarkombináció, mint Altenmarkt-Zauchensee-ben. Ezért nem az fog beugrani legközelebb, ha majd újra teljesen egészséges leszek, hogy mekkorát estem, hanem a megoldáson jár majd az eszem. Elképzelem, hogy azonos helyzetekben milyen szépen lehet egymás mellé tenni a síléceket. Az a lényeg, hogy a negatív élményben is meglássam a pozitív jeleket. Ez rengeteg erőt ad a visszatéréshez.
Legjobb alpesi sízőnk már eldobta a mankót, s eltökélten készül a téli ötkarikás játékokra
– Egy pillanatig sem kételkedett a felépülésében?
– Nem! Már a műtét utáni napokban előrenéztem. Tudom, hogy ez a három hét, ami eddig eltelt a felkészülésemből, még semmi, innen nagyon nehéz lesz. Keményen kell dolgoznom, hogy tudjam tartani a tempót. Nem elég a 100 százalék, legalább 120 kell.
– Érez elégtételt azok után, hogy néhányan már eltemették a karrierjét?
– Ilyenek az emberek. Sokan azt gondolják: ha nekem rossz, akkor másnak se legyen jó. Azaz dögöljön meg a szomszéd tehene is… Szerencsére a sportpszichológusom arra is megtanított, hogy azokat értékeljem, akik szeretnek, szőröstül-bőröstül elfogadnak. Lehet, hogy az egész sérülésnek így kellett történnie, de elég hamar elengedtem a negatív hangokat, és csak arra gondolok, hogy mit tudok ebből tanulni.
– Azt mondta, sokkal jobb, hogy idén januárban történt a sérülés, így „csak” a világbajnokságról maradt le és nem az olimpiáról. Ezek szerint már alig várja a 2018-as pjongcsangi olimpiát? Mi a reális elvárás?
– Nincsenek elvárások, nekem céljaim vannak. Csak az aranyéremért szabad kiutazni az olimpiára. Erre akkor lesz esélyem, ha jövőre Pjongcsangban a topon leszek. Sűrű a mezőny, a világranglista első harminc helyezettje közül bárkiből lehet olimpiai bajnok. Én is köztük leszek.
