Azt mindenki tudja, hogy amióta a Qatar Sports Investments befektetőcsoport 2011-ben megvette a Paris Saint-Germain részvényeinek 70 százalékát, Nasszer al-Kelaifi elnök-ügyvezetőnek az a vágya, hogy a csapat elhódítsa a Bajnokok Ligája serlegét. És bár most még csak a nyolcaddöntőknél tartunk, bátran kijelenthetjük: az elmúlt hat évben egyszer sem tett akkora lépést célja megvalósítása felé a párizsi kirakatcsapat, mint kedd este, amikor 4-0-ra megsemmisítette eddigi nemezisét, a Barcelonát.
Merthogy 2013-ban és 2015-ben is a katalánok intézték el a negyeddöntőben a franciákat, előbb csak az idegenben szerzett több góllal (2-2, 1-1), utóbb már fölényesen (3-1, 2-1). Ám most csoda kellene a továbbjutáshoz, a „remontada”, a fordítás elképzelhetetlen, a BL 25 éves történetében még egyetlen csapat sem tudott ledolgozni négygólos hátrányt.
Az utóbbi évek leggyengébb Barcájának ez aligha sikerülhet. A feszült hangulatra mi sem jellemzőbb, hogy amikor a katalán tévé, a TV3 riportere kínos kérdést tett fel Luis Enriquének, a Barcelona edzője majdnem nekiment az újságírónak, úgy kellett lefogni. A harag azonban rossz tanácsadó, a tréner nyilván érzi, hogy lefőtt a kávé, a csapatnak is, és neki is. Utóbbi megállapítást a Marca körkérdésére (Ki a felelős a 0-4-ért?) adott olvasói válaszok is alátámasztják: elsősorban Luis Enrique, utána rögtön a portugál André Gomes, majd – és ez a meglepetés – Suárez és Messi!
A Mundo Deportivo a keddi arculcsapást a 2013-as, az elődöntőben a Bayern Münchentől elszenvedett 4-0-s, majd 3-0-s vereséghez méri, de akkor azzal lehetett takarózni, hogy Messi sérült volt. Most egészséges, mégsem csinált semmit a 90 percben. A számok tanúskodnak: a középpályán a Rabiot, Verratti, Matuidi trió 28 labdát szerzett, míg Busquets, Gomes és Iniesta csak 12-t. A PSG játékosai 113,5 km-t futottak, a Barcáéi 105,1-et. A katalánok kapujára 10 lövés ment, a PSG-ére egy! A La Gazzetta dello Sport kimondja a szentenciát: vége a Barcának, egy korszak lezárult.Felhívtuk ifjabb Kocsis Sándor, a legendás „Kocka”, az „Aranyfej”, az Aranycsapat jobbösszekötője Barcelonában élő fiát, mit szól a keddi „mészárláshoz”. „Nagy a baj. Fejétől bűzlik a hal: Luis Enrique nem Barca-szintű edző, André Gomes és Sergi Roberto – de talán Umtitit is mondhatnám – nem Barca-szintű játékos.
Messiék csak sétáltak, mintha sztrájkoltak volna, és a Guardiola-féle nagy Barca védjegye, a letámadás nem is létezett. Persze ahhoz futni kell, és ez már nem ízlik ezeknek a kizsigerelt, tíz-tizenöt éve csúcsra járatott sztároknak. A csapat gerince – Piqué, Busquets, Iniesta, Messi – évtizede változatlan, kellene egy kis vérfrissítés. A játékosok nem éhesek, főleg az igencsak harapós franciák mellett… Egész szezonban gyengélkedik a Barca, csak idő kérdése volt, mikor szalad bele egy óriási pofonba.”
Most beleszaladt. És ez alighanem földrengést indít el a Camp Nouban.