A tajvani sportvezető tíz éve, megválasztása óta házal ezzel, többször megszólaltatva két hivatásos klasszist, Manny Pacquiaót és Volodimir Klicskót, miközben félprofi ligákat (WSB, APB) talált ki az AIBA égisze alatt. Odáig már eljutott, hogy 32 év szünet, 1984, Los Angeles után újra fejvédő nélkül bunyóznak majd az ötkarikás ringben, s a 250 férfi indulóból 63-at a WSB és az APB ad. A NOB eddig minden profisodási kezdeményezést az egészségvédelemre hivatkozva söpört le az asztalról, ám most nem állt e folyamat elé, Vu úr a NOB tagjaként meggyőzte kollégáit.
Ettől még az igazi hivatásosok riói indulása olyannyira nincs kidolgozva, hogy az AIBA hivatalos honlapja sem írt róla egy sort sem. Vu viszont nyilatkozott a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) honlapján, ahol úgy fogalmazott, a kosaras NBA-sztárok 1992-es megjelenéséhez képest a boksz évtizedekkel le van maradva a profik szerepeltetésével. Azt mondta, a nemzeti szövetségek 90 százaléka támogatta a kezdeményezést, ennek ellentmond, hogy a magyar elnök, Csötönyi Sándor nem tudott róla, s nem is tartja jó ötletnek. A fő kérdés az, hogyan lehetne a hirtelen érkezőket beleszuszakolni a már működő kvalifikációs rendbe. Vu szerint a júniusi APB–WSB-selejtezőn indulhatnának „Klicskóék”, ha regisztrálnak nemzeti szövetségüknél. Erről egyébként az AIBA június elsejei rendkívüli kongresszusa dönt, addig nevezzük az elnök magánvéleményének. „A profi világszervezetek és az AIBA között az a különbség, hogy mi a sportot, a sportágat tartjuk az elsődlegesnek, s nem a marketinget” – harsogta a tajvani.
A hivatásos szövetségek közül a legrégebben alapított WBC szintén dörzsölt mexikói elnöke, José Sulaiman reagált először az ötkarikás ötletre, mégpedig teljes visszautasítással, mondván, a ranglistáján az első 15-be sorolt bokszolója, aki részt vesz az olimpián, automatikus eltiltást kap. Az indoka hasonlóan képmutató, mint Vu demagógiája: „Lehetetlen elfogadni egy olyan mérkőzést, ahol egy fizikailag érett, technikailag képzett profi kerül szembe olyan fiatalokkal, akik csupán az út elején járnak. A boksz nem játék, a fő feladat mindig az ökölvívók testi épségének megóvása.”
No de Senor Sulaiman, a felkészületlen profi felhozóemberek testi épségét miért nem tetszett soha védeni, akik sajnos akár agykárosodást is szenvednek? A kérdés költői, hiszen az AIBA és a WBC, Vu és Sulaiman nem a sportágért, a bokszolókért, hanem az általuk termelt haszonért küzd.
Elmaradt bemutatkozás
Harcsa Zoltán, a British Lionhearts WSB-csapat magyar légiósa hiába utazott Londonba, az ellenfél, a Morocco Atlas Lions csapata vízumprobléma miatt nem érkezett meg, így elmaradt a tegnapra tervezett derbi.