A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi döntésének vegyes a visszhangja a sportpolitikában és a közösségi oldalakon is. Makacsul visszatérő motívum, hogy boszorkányüldözés, sőt a hidegháború felélesztése zajlik az oroszok ellen, hiszen ezzel az erővel bármelyik országot ki lehetne zárni az olimpiáról, mivel nem Oroszország az egyetlen, ahol tiltott teljesítményfokozó szereket használnak. Ez igaz, csakhogy Oroszország az egyetlen, ahol bizonyítottan államilag támogatott, sőt szervezett doppingolás zajlott a közelmúltban.
Az a két orosz sportember, Vitalij Sztyepanov és Grigorij Rodcsenkov, aki 2014 decemberében, az ARD német tévétársaságnak adott interjúval, illetve fél évre rá az orosz sportolók vizeletmintái kicserélésének leleplezésével kirobbantotta a botrányt, elégedett a NOB határozatával – mármint hogy Oroszországot kizárták a phjongcshangi téli játékokról, de az egyéni orosz sportolókat nem –, és azt fairnek tartja. Közben megvan az első sportoló, aki hajlandó NOB-zászló alatt indulni Phjongcshangban: Viktor An, a rövid pályás gyorskorcsolyázás hatszoros olimpiai bajnoka. „Négy éve csak a phjongcshangi olimpia lebeg a szemem előtt, mindennap ezzel keltem és feküdtem, 32 évesen nem fogom feláldozni az álmaimat” – mondta.

Az orosz olimpiai bizottság székháza siralomházat idéz
Megnyilvánult az USADA, az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége, amely üdvözli a kitiltó döntést. A Kreml viszont egyelőre kivár, bármilyen intézkedés előtt Oroszország először körültekintően elemzi a NOB döntését. Dmitrij Peskov szóvivő újságíróknak nyilatkozva megismételte keddi mondatait, amelyek szerint hazája most elsősorban arra törekszik, hogy megvédje sportolói érdekeit, továbbá fenntartsa kapcsolatát a NOB-bal. Az mindenesetre biztató, hogy Vlagyimir Putyin elnök tegnap kizárta a bojkott lehetőségét, dacára annak, hogy politikai hátterű, összehangolt támadásról beszélt, melynek célpontja hazája.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az SzPress Hírszolgálatnak arról beszélt, „azok után, hogy az oroszországi doppingellenőrzésekért felelős RUSZADA tevékenységét betiltotta a WADA, nemzetközi ellenőrző csapatot kellett felállítani, amelyben a MACS munkatársai is szerepet kaptak. Ez az oroszoknak elképesztően sokba fog kerülni, mert nem csupán a Moszkvába, hanem az országuk legtávolabbi részeibe kirendelt ellenőrök tevékenységének minden költségét fedezniük kell.”
Lám, milyen messzire gyűrűző hatásai lehetnek egy ilyen NOB-kitiltásnak…