Most gratuláljunk vagy részvétet nyilvánítsunk?
Komolyan így volt. A magyar női kosárlabda-válogatott hatalmasat küzdött a világ elitjébe tartozó Oroszország ellen, kis szerencsével nyerhetett is volna, de végül kikapott – hogyan lehetne egy vereség után gratulálni? A játékosok gyenge első félidővel rukkoltak elő, de a szünet után minden erejüket megfeszítve kimásztak a gödörből, ledolgozták a hátrányt, a vezetést is megszerezték, ám mindezt hiába, három ponttal kikaptak – okkal sajnálhatjuk őket.
„Inkább gratuláljanak, mert szerintem megérdemli a csapat – ezt Studer Ágnes, a válogatott egyik irányítója, a szünet utáni feltámadás egyik motorja felelte a kérdésre szemlátomást roppant fáradtan, majd így folytatta: – Egyáltalán nem vallottunk szégyent, ugyanakkor az igaz, hogy eleinte kissé megrémisztett minket az ellenfél nagy fizikai fölénye, kapkodtunk, pontatlanul játszottunk, de a jó védekezéssel tartani tudtuk magunkat. Akadtak közöttünk olyanok, akik először léptek pályára ekkora és ilyen remek hangulatú csarnokban, szóval mindent egybevetve én biztosan gratulálok a társaimnak, hasznos és jó meccset játszottunk, amelyből sokat tanultunk is.”
Valóban: vereség az oroszok ellen, mindössze három ponttal, idegenben – ez maradéktalanul vállalható. Ráadásul nagy jelentősége nincs is ennek a vereségnek, mert ahogyan arra számítani lehetett, csoda egyik meccsen sem történt, a józan számítás pedig az oroszok elleni találkozó előtt is a csapatunk kijutását ígérte az Európa-bajnokságra. Végül a csoportunkban Oroszország lett az első, Magyarország a második, a harmadik helyen a mi együttesünknél előbbre sorolt, ám a selejtezők során mindkétszer legyőzött Litvánia végzett, a pofozógép albánok negyedik helye pedig előre borítékolható volt.
Székely Norbert szövetségi kapitány közvetlenül a mérkőzés után azt hangsúlyozta, hogy mennyire büszke a csapatára, tegnap reggel pedig lapunknak már a jövőre, azaz az Európa-bajnokságra is gondolva fogalmazta meg az oroszok elleni találkozó tanulságait: „Láthattuk, hogy tudunk mérkőzés közben taktikát változtatni, tapasztalhattuk, hogy az összpontosítást rövid időre sem szabad lazítani, érezhettük, a világ elitjébe tartozó válogatottak ellen milyen sebességgel kell kosárlabdázni, és mi képesek voltunk felvenni ezt a ritmust. Bizonyságot nyert, hogy lehet magyar fiatalokkal magas szinten kosárlabdázni, és mindez biztató az Eb-re gondolva.”
A kapitány arra a felvetésre, hogy bár a válogatott elérte a célját, ott lesz június-júliusban az Európa-bajnokságon, cseppet sem tűnik felszabadultnak, azt felelte, hogy nagyon fáradt, még emésztenie kell ezt a sikert, de ígéri, hamarosan sokat fog mosolyogni. Már csak azért is, mert szerinte remek csapata van. „Ezek a lányok nekem végig nagy biztonságérzetet adtak. Nehéz kiszámítani, hogy adott napon ki mire lesz képes, de ők a selejtezősorozatban mindig hozták a magas színvonalat. Hittek magukban és az elképzeléseinkben. Sokat jelentett az is, hogy a problémákat a pályán és azon kívül is jó szellemben kezelték.”
A magyar női válogatott tehát sorozatban harmadszor is ott lesz a kontinens legjobbjainak tornáján, a nyolc csoport hat legjobb másodikjának dukál a részvétel, és Székely Norbert együttese ebben az összevetésben majdnem kétszázas pozitív pontkülönbségével a negyedik helyen végzett.
Az Európa-bajnokság csoportjainak a sorsolását december 12-én rendezi meg a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség. A magyar együttes nevét alighanem a harmadik kalapból húzzák majd ki, és ez akkor is így lenne, ha szerdán legalább nyolc ponttal legyőzve az oroszokat a selejtező csoport élén végez. A kapitány tehát rövid pihenőt engedhet meg magának, máris kezdheti a felkészülés megtervezését, az ellenfelek feltérképezését.
Ám ismerjük el: ezek kellemes gondok egy kapitány életében.