Természetesen szót érdemel, hogy a Real Madrid ötöt vágott a Nemanja Nikolicsot a hajráig jegelő Legia Warszawának; hogy Buffon számos bravúrja mellett büntetőt is védett, így győzhetett a Juventus 1-0-ra Lyonban; hogy e két nagyágyú mellett a Dortmund és a Sevilla továbbjutása is szinte biztosra vehető.
A nap, sőt egyelőre az egész BL-főtábla hőse azonban vitathatatlanul a Leicester, amelynek tavalyi és idei, más-más fronton elért, illetve elérhető sikereit így hozta összhangba a Daily Mail napilap: „A bajnoki cím maga volt a csoda, senki sem gondolhatta komolyan, hogy ez megismételhető. Európa legjobb tizenhat csapata közé kerülni viszont pazar folytatás.” Claudio Ranieri legénysége tavaly azzal szilárdította meg, majd véste kőbe a helyét a Premiership tabellájának tetején, hogy a február vége és április közepe közötti hét fordulóban ötször nyert 1-0-ra, és a hatodik 2-0 sem tekinthető kisiklásnak. Mint most az 5-0-s gólkülönbség mutatja, a BL-ben is ezt az erényét csillogtatja a gárda, azaz – megfordítva mondjuk az aranycsapat vagy a brazilok tételét – igyekszik kevesebb gólt kapni, mint amennyit rúg. Az egynél pedig csak a nulla a kevesebb.
Kedden a vendég FC Köbenhavn labdabirtoklásban 54-46-ra, passzolási pontosságban (százalékban mérve) 76-66-ra, az érdemi, veszélyes támadásokat számlálva 44-36-ra, a kaput eltalált lövésekben 4-2-re „győzött”, a mérkőzést azonban 1-0-ra elveszítette. A fenti mutatók mentén ez csupán futballban fordulhat elő, ott viszont bármikor. Annyi kellett hozzá, hogy Mahrez a 40. percben az ötösről ügyesen furcsa mozdulattal bepiszkálta a vezető gólt, Kasper Schmeichel pedig – folyamatosan megbízható kapusteljesítményét megfejelve – a 90. percben földöntúli bravúrral hárította Andreas Cornelius próbálkozását. Csapattársa, Danny Simpson szemléletesen írta le a szituációt és saját érzéseit: „Megfordultam, és elkönyveltem, hogy a hálónkba kerül a labda. Aztán nem így lett. Mi mindent megteszünk, hogy megállítsuk az ellenfelet, de ha nem sikerül, ott áll mögöttünk ő.” Mármint a „nagy” Schmeichel egyre inkább a papát idéző fia, aki először szerepelt tétmérkőzésen honfitársai ellen. Ha így folytatja, még sokszor fog, és nem Leicesterből tér majd végleg haza övéihez.
BL-csoportkör, 3. forduló. E csoport: CSZKA Moszkva–Monaco 1-1, Leverkusen–Tottenham 0-0. Az állás: 1. Monaco 5 pont, 2. Tottenham 4, 3. Leverkusen 3, 4. CSZKA Moszkva 2. F csoport: Real Madrid–Legia Warszawa 5-1, Sporting Lisboa–Dortmund 1-2. Az állás: 1. Dortmund 7 (10-3), 2. Real Madrid 7 (9-4), 3. Sporting CP 3, 4. Legia Warszawa 0. G csoport: FC Bruges–Porto 1-2, Leicester–FC Köbenhavn 1-0. Az állás: 1. Leicester 9, 2. FCK 4 (5-2), 3. Porto 4 (3-3), 4. Club Brugge 0. H csoport: Lyon–Juventus 0-1, Dinamo Zagreb–Sevilla 0-1. Az állás: 1. Juventus 7 (5-0), 2. Sevilla 7 (2-0), 3. Lyon 3, 4. Dinamo Zagreb 0.