A Magyar Birkózószövetség tegnap ülésezett elnöksége sem volt más véleményen, hiszen közleményében leszögezte, a szereplés csalódást keltő, noha a korábban jól működő szakmai stábok összetétele nem változott a januári elnökváltással (Hegedüs Csabát Németh Szilárd követte). A grémium tagjai, miután megvizsgálták a szakágvezetők értékelését, konszenzusra jutottak abban, hogy szakmai és személyi változások szükségesek a jó olimpiai szereplés érdekében.
A kötöttfogásúaknál, a junior válogatottnál már eredményes munkát végzett, olimpiai bajnok Sike Andrást (képünkön) nevezték ki szakágvezetőnek. A szabadfogásúakat a kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád irányítja a jövőben, mellette az eddigi kapitány, Gulyás István marad mentorként, akit a női szakág vezetésével bíztak meg. Az elnökség szerint a kitűzött öt-hat kvóta kivívható a jövő évi kvalifikációs viadalokon, s tartható a riói cél, az egy-két érem megszerzése. A távolabbi jövőt tekintve pedig biztató, hogy soha annyi érmet (huszonhármat) nem harcoltak ki a magyar birkózók a korosztályos világversenyeken, mint az idén.
A női szakágnál történt váltás borítékolható volt, hiszen Wöller Ákos két legjobbunk, Sastin Marianna és Barka Emese rossz viszonyának valamilyen szintű megoldásában előbbi férjeként nem lehetett pártatlan. Most Gulyás feladata lehet a rendcsinálás, no meg annak a kitalálása, hogyan lehetne a két, jelenleg egy súlyban versenyző kiválóságot az olimpiai szereplés érdekében „szétválasztani”.
A kötöttfogásúakat kilenc évig vezető, s most az elnökség döntésének megkönnyítésére (Gulyáshoz hasonlóan) lemondó Struhács György így fogalmazott megkeresésünkre: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó érzés tölt el, de az edzői munka már csak ilyen, ha nincs siker, benne van a pakliban az elbocsátás. Az óriási stressz, a feszültség nem fog hiányozni, a csapat, a fiúk viszont nagyon. Pozitívan gondolok vissza a 27 közösen elért éremre, vb- és Eb-aranyakra, s nagyon szorítok majd versenyzőinkért jövőre a kvalifikációs versenyeken és az olimpián.” A szakember hozzátette, még tárgyal a vezetőkkel, mert elképzelhető, hogy valamilyen formában a szövetség kötelékében marad.
Ezt Németh Szilárd is megerősítette, az elnökségit megszakító rendkívüli sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmazott, részben kódolva volt a vb-kudarc az elmúlt éveket, a sportág nem túl rózsás körülményeit figyelembe véve. A változtatást elkerülhetetlennek látta, de mint mondta, az igazi cezúrát az előzmények ellenére remélhetően sikeres riói olimpia után húzza majd meg a szövetség.