Édes-bús búcsú, egymástól is

Ilyen érzelmesen még nem búcsúzott csapat a közönségtől és a BL-végjátéktól. Igaz, a veszprémi fiúk elsősorban inkább egymásnak mondtak „istenhozzádot”, hiszen ez az alakulat ebben a formában utoljára játszott, küzdött együtt. Ha sírnak a szép leányok, az is megindító, de ha egy terminátort ráz a zokogás, az egészen más érzéseket csalhat elő. Magyar, spanyol, délszláv óriások zúdultak egymás nyakába, lelkébe vasárnap kora este, a Lanxess Aréna pár tucat híján húszezer nézője előtt, és senki sem tudhatta, mely könnyek erednek a szombaton, a Paris SG-el szemben 27-26-a elveszített elődöntőből, melyek a Barcelona feletti, 34-30-as diadalból és a megszerzett 3. helyből, illetve melyek abból az édesbús helyzetből, hogy szép volt, de így, ebben a formában ennyi volt.

Chema Rodríguez (a labdával) utolsó fellépésén győzelemmel köszönt el a magyar bajnokcsapattól

Bár a Veszprém tavaly sokkal közelebb állt a trófea elhódításához, mint idén, a látszat csalóka. A PSG ellen ugyanis néhány kapusbravúr, gyorsabb visszarendeződés és pár értékesített ziccer meghozhatta volna a sikert, és akkor ki tudja, mi történik vasárnap. Így az történt, hogy a két kilúgozott fél csatájában a mieink tudtak felülemelkedni saját keserveiken, és úgy intézték el a Barcát, ahogyan erre a földkerekségen nagyon kevesen képesek.

Érthető, ha e minden szélsőséget felvonultató huszonhat óra után Nagy László „maradó” csapatkapitány és Xavi Sabate távozó edző is általánosabb mérleget vont. „Sikerült felállni a csalódottságunkból, jól reagáltunk erre a helyzetre, és jól játszottunk. Kiválóan összeállt a védekezésünk, végig egy lépéssel a Barca előtt jártunk. Jó érzés győzelemmel búcsúzni Kölntől” – mondta Nagy, Sabate pedig, őt is megszólítva, így fogalmazott: „Nagyszerű érzés volt nyerni a Barcelona ellen, amelyet ritkán és mindig nehezen tudott legyőzni a Veszprém. Nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel tudok búcsúzni. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott. Külön köszönöm csapatunk kapitányának és egyben a barátomnak.”

Két óra múlva beigazolódott, hogy rövid távon sokkal felemelőbb harmadiknak lenni, mint másodiknak, a PSG sztárjai ugyanis leforrázva fogadták, hogy 24-23-ra kikaptak a Vardartól. A szkopjeiek először jutottak be a Final Fourba, ám semmiféle tanulópénzt nem voltak hajlandók megfizetni – négy éve a veszprémieket azzal vigasztalták, hogy az kötelező –, hanem mindkét meccsüket az utolsó pillanatban, egyetlen góllal hozva elképesztő bravúrt hajtottak végre. Azt persze nem állíthatjuk, hogy példátlant, mert 2013-ban a Hamburg, 2014-ben a Flensburg, 2016-ban pedig a Kielce ért el meghökkentő győzelmet, az elmúlt hat évben hat különböző városba vitték a serleget. Ivan Cupic, a PSG elleni, utolsó találatot bevitt horvát szélső az egyetlen címvédő, ő ugyanis tavaly még a Kielce színeiben ünnepelt.

Macedónia természetesen először nyert BL-t férfikézilabdában, és ha egy hónapja, Budapesten a Győri Audi ETO nem múlta volna felül hosszabbításban a Vardar női szakágát, most Szkopje lenne a sportág európai fővárosa. Xavi Pascual (Barcelona) és Talant Dujsebajev (Kielce) után Raul Gonzalez három éven belül a harmadik spanyol tréner, aki a csúcsra viszi a csapatát, és mi tudjuk csak igazán, hogy utóbbi két név simán behelyettesíthető lenne Xavi Sabatééval. A 2017/18-as kiírásban azonban már egy svéd–szerb–német identitású mesternek, Ljubo Vanjesnek és a Telekom Veszprémnek szoríthatunk
– vagy ha már feltétlenül marad a spanyol vonal, akkor villantson egyet Juan Carlos Pastor és a Szeged is!