A múlt pénteki, idegenbeli 26-25 után itthon úgy nyert 30-25-re együttesünk, hogy csupán a második félidő elején tévesztett néhány lépést, amikor a szerbek 17-12-ről 18-17-re zárkóztak vissza. A remeklő, kilenc kísérletéből kilenc gólt szerzett Lékai Máté vezérletével azonban a hajrára mindent eldöntött csapatunk, és az előző kapitány, Talant Dujsebajev által mellőzött irányító jogos elégedettséggel mondta: „Remélem, visszaállítottuk a magyar válogatott presztízsét a rosszul sikerült Európa-bajnokság és az olimpiai kvalifikáció elvesztése után azzal, hogy kijutottunk a vb-re.”
A remény jogos, a bravúros vb-szereplés pedig ténnyé erősítené. A huszonnégyes mezőnyből 11 hely már korábban elkelt, a rendező Franciaország, a vb-2. Katar, valamint a kontinensbajnokságok legjobbjai, így Horvátország, Németország, Spanyolország, Bahrein, Japán, Szaúd-Arábia, Angola, Egyiptom és Tunézia vitték el azokat. Amerikát illeti még három kvóta, a további kilenc pedig az európai oda-visszavágós pótselejtezőkön talált gazdára. Ezeket a mieink mellett Oroszország, Fehéroroszország, Szlovénia, Lengyelország, Macedónia, Svédország és Dánia nyerte, a beloruszok 52-52-es összesítéssel, több idegenben lőtt góljukkal ejtették ki a letteket, a macedónok hatgólos hátrányukat ledolgozva, 56-55-tel kerekedtek a csehek fölé. A többi párharc kevesebb – vagy a nullához közelítő – feszültséget hordozott, Portugália tegnap éjjel, lapzártánk után három gól mínuszból fogadta Izlandot.

Szerda este Veszprémben minden okunk megvolt az örömünnepre
A világbajnokság csoportjait június 23-án, jövő csütörtökön 14 órától sorsolják a párizsi városházán.
Így, nyárelőn a magyar kézilabda 2015/2016-os szezonjáról is ideje mérleget vonnunk. A sportágat is majdnem befagyasztó tél, a női és a férfiválogatott olimpiai részvételi esélyének szertefoszlása után előbbi csapatunk az idén decemberi, svédországi Eb-re, utóbbi a jövő januári vb-re jutott ki simán. A Győr és a Veszprém is büntetőpárbajban veszítette el a Bajnokok Ligája döntőjét, ami két májusi vasárnapon is akut infarktusos helyzeteket idézett elő, de ezek az eredmények összességében kézilabdázásunk általános erejét – a klasszis légiósok hazánkba vonzása és megtartása is ide értendő – és pillanatnyi gyengeségeit mutatják. A Dunaújváros színmagyar kerettel nyerte meg a női EHF-kupát, a válogatott élére pedig sikerült megnyerni főállásban a földkerekség jelenleg legkelendőbb trénerét, a dán Kim Rasmussent. A férfiaknál a március 11-én kinevezett Xavi Sabaté szerződése június 15-én lejárt, az idény egyetlen hátralévő feladata az ő utódjának megtalálása.
No meg július közepén a budapesti strand-vb a Margitszigeten, amely a szakágat szabadidősportból élsporttá emelheti.