Jelentős népvándorlás történt idén a birkózósportban, ez a Kaszpijszkban zajló Európa-bajnokság mezőnyéből is leszűrhető. A kötöttfogás 97 kg-os súlycsoportjában korábbi világbajnokunkat, a 35 éves Kiss Balázst kedden az a papíron szerb Kadzsaja győzte le a negyeddöntőben, aki tavaly még grúz volt, a 72 kg egyik bronzmeccsére a címvédő Korpási Bálint pedig tegnap a lengyel, valójában a grúz válogatottból kikopott Sahakyan ellen hangolhatott.
Szabadfogású-válogatottunk szakvezetője, Gulyás István már az Eb előtt megjegyezte a magyar szövetség honlapján, hogy számos csapat él a szabály adta lehetőséggel, ami lehetővé teszi az adott országban tartózkodási engedéllyel élő külföldi versenyzők indítását. Az állampolgárság ugyanis csak az olimpiai részvételnél kötelező előírás.
Ezzel a kiskapuval mi is élünk, a dagesztáni kontinenstornán szabadfogású-különítményünket két ukrán birkózó is erősíti: Asarin Roman (65 kg) már régóta Magyarországon él, a 29 éves Olejnyik Pavlo (97 kg) viszont még tavaly is az ukrán színekben szerepelt, és ő meglehetősen nagy név: már volt Európa-bajnok, vb-n pedig bronzérmes.
Bemutatkozásukra egyelőre várni kell, tegnap még a kötöttfogásúak voltak műsoron, valamint a nőknél is megkezdődtek a versenyek.
Számunkra sikerélmény nélkül, a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes Németh Zsanett (76 kg) és Galambos Ramóna (55 kg) egyaránt kikapott az első mérkőzésén, s mivel legyőzőik nem jutottak döntőbe, a mienk nem folytathatták a vigaszágon. Ma Dénes Mercédesz (53 kg), Barka Emese (57 kg) és Sleisz Gabriella (65 kg) próbál javítani a képen.

Kiss Balázs (balra) kipróbált harcos, most is hozta a formáját
Fotós: MBSZ
A férfiaknál a vigaszágon Torba Erik (60 kg) 8-0-s technikai tussal kikapott a német Kinsingerről, így nem meccselhetett a harmadik helyért. Korpási a cseh Zizka kipipálásával – 9-1-nél technikai tus – jutott el a bronzmeccsig, és Kiss Balázs is nyert délelőtt, 2-1-re verte az azeri Nuriyevet, az pedig még kedden eldőlt, miután kikapott az elődöntőben, hogy Szabó László (82 kg) is hajthat a harmadik helyre.
A három esélyünkből az első a várakozásunkat felülmúlóan simán vált valóra, Korpási technikai tussal verte Sahakyant is, 10-0-ra kalapálta el. Ami Macinak – ez Korpási beceneve – sikerült, Lacinak nem, és Szabó úgy járt, mint jégkorong-válogatottunk a hazai vb-n. 2-0-ra vezetett, 14 másodperccel a vége előtt azonban 2-2 lett az állás, ami az utolsó pontot szerző bolgár Alekszandrovnak kedvezett.
Sike András szövetségi kapitány videózást kért, de nem nekünk adtak igazat, és ilyenkor még egy büntetőpont is jár, ami már nem osztott, nem szorzott, versenyzőnk ötödikként zárt.
Kiss Balázs pedig harmadikként, mert a BVSC elnyűhetetlen harcosa 4-1-re verte a német Azizsirt. Kötöttfogású-válogatottunk így három bronzérmet szerzett – kedden Lőrincz Tamás (77 kg) is harmadik lett –, ami vállalható eredménysor, de a tavalyi újvidéki Eb után, ahonnan versenyzőink két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot hoztak haza, lehetett volna fényesebb is…