– Mire gondolt, amikor vasárnap, a 25 kilométeres verseny utolsó tíz méterén az orosz Kiril Beljajev a nyakára jött, és fenyegetett egy újabb célfotós vereség réme, ahogy az 10 kilométeren megtörtént?
– Bár már félkómás állapotban voltam ötórányi szakadatlan úszás után, csak egyvalamire összpontosítottam: nehogy elkövessem ugyanazt a hibát, mint három nappal korábban, azaz átússzak a célvonal alatt és a panelt jobb kézzel, visszanyúlva érintsem meg. Sikerült is, szinte kiugrottam a vízből, és ballal rácsaptam a deszkára. Persze az sem ártott, hogy ez most kevésbé volt szoros befutó, Beljajevet bő egy másodperccel megelőztem, míg előzőleg a francia Reymond és közöttem négyszázad másodperc volt a differencia – sajnos a francia javára.
Két arany- és egy ezüstérem a mérlege a glasgow-i Európa-bajnokságon
Fotó: Reuters
– Azt mondják, ahol az élsport kezdődik, ott végződik az egészség. Láttam, hogy szegény Sharon van Rouwendaalt, aki eltévedt verseny közben, hogyan támogatták a befutó után. Ön hogyan bírja a gyűrődést?
– Jól, bár nagyon nagy összeget kellett volna felajánlani ahhoz, hogy vasárnap még egy 25 kilométeres távnak nekivágjak. De például ezen a héten már edzenem kell, hiszen nincs megállás, augusztus 25-én Koppenhágában egy tengeri csatornában lesz két kilométeres versenyünk, majd szeptember 16-án a kínai Hangcsouban indulok a nyílt vízi világkupa következő viadalán.
– Hogyan lehet felkészülni az ilyen, inkább mazochistáknak való versenyekre? Hiszen 25 kilométert úszni komolyabb erőpróba, mint lefutni egy maratont. Már csak azért is, mert két és félszer annyi ideig tart leúszni a 25 kilométert, mint lefutni a 42 195 métert.
– Hogyan lehet felkészülni? Rengeteg úszással. Most június második felétől, a hajrá időszakában heti kilenc edzésem volt úgy, hogy két alkalommal beletettünk egy-egy 15 kilométeres adagot. Amúgy egy edzés 9-10 kilométer. Kicsit változtattunk a korábbi szisztémán, nem sokat, és bejött.
– A Loch Lomondban a táv mellett a 16-17 fokos vízhőmérséklet is az ellensége volt. Ezzel hogyan birkózott meg?
– Utálok neoprénben úszni, ezt előrebocsátom, márpedig muszáj volt a hideg víz miatt. Így nem fáztam, de melegem sem volt. Ennek ellenére alig túl a féltávon fel akartam adni a versenyt, de mivel láttam, hogy én vezetek, arra gondoltam: biztosan a többiek is hasonló gondolatokkal küszködnek, mégsem adják fel. Habár nagyon vártam, hogy valamelyik vetélytársam kiszáll, de senki sem tette. Szóval a többiek kitartása erőt adott a folytatáshoz, pedig a vállam, a lábam, a karom – mindenem le akart szakadni. Aztán elérkeztem az utolsó két kilométerhez, és akkor eldöntöttem, hogy rövidebb hajrát nyitok, nem úgy, mint tíz kilométeren. No meg ezúttal nagyon odafigyelek a célba érkezésre.
– A francia Reymondtól, a győztestől kapott egy kis játék delfint a tíz kilométer befutója után, most meg a verseny elején beszélgetett a társaival a vízben – úgy tűnik, nem ellenségek, hanem már-már barátok a nyílt vízi úszók.
– Nem már-már, hanem tényleg barátok vagyunk. Ösztönösen tiszteljük egymást, tudjuk, mennyit kell szenvedni az eredményekért. Azt kell mondjam, egy kis család vagyunk, szinte külön „állatfaj” az úszók között.
– Önt már nemcsak a jövő évi koreai világbajnokság, hanem a tokiói olimpia biztos esélyesei között tartják számon, legalábbis idehaza. Mit szól ehhez?
– Nem mondom, hogy nem hízelgő, és az sem titok, hogy merész terveim vannak. De aki látta, mi történt a Loch Lomondban, akár az én 10 kilométeres versenyemen, akár a lányok 25 kilométerén, ahol Van Rouwendaal biztos győztesként eltévedt, az tudja: ez egy sokváltozós függvény. És ezek között csak az egyik változó a felkészülés.
