A Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású 4×100-as staféta a vasárnapi előfutamok során 3:15.21 perces országos csúccsal 12. lett, míg a Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjamin és Kozma Dominik alkotta négyes a legrosszabb, 16. időt (7:18.51 p) érte el a szám keddi előfutamában.
Utólag azért diszkvalifikálták mindkét kvartettet, mert nem szerepeltek bennük a csak a váltóra nevezett úszók. Az úszószövetség szerint azonban – mint tájékoztatásában kitér rá – a szabály nem egyértelműsíti, hogy ez a kitétel az előfutamokra is vonatkozik, nemcsak a döntőre.
Az úszószövetség csak azután jelentette be fellebbezési szándékát, hogy a Magyar Idők elsőként számolt be arról, hogy négy napja a 4×100-as vegyesváltót és két napja a 4×200-as gyorsváltót zárták ki az olimpiáról.
A Magyar Úszószövetség állásfoglalása
A MÚSZ állásfoglalásában közölte: a nevezés leadásakor teljes mértékben tisztában volt a nemzetközi szövetség (FINA) új szabályával, amely a csak váltóra nevezhető úszókra vonatkozik. A tájékoztatás szerint a váltótartalékok nevezésénél a szakvezetők elsősorban azt tartották szem előtt, hogy a fiatal úszók olimpiai tapasztalatot szerezzenek – ugyanakkor a válogatott létszámának növekedése azt is garantálta, hogy a lehető legtöbb edző tarthasson az egyéni számokban induló versenyzőkkel, továbbá még több terapeuta segíthesse úszóink felkészülését, regenerálódását.
A váltók összeállítása a szövetségi kapitány kizárólagos jogköre, Hargitay András pedig a többi szakvezetővel konzultálva úgy döntött, a legjobbak harcba küldésével esetleg elérhető a finálé mindkét váltószámban, ami igen értékes eredmény – a fiatalok ezt követően jutottak volna szóhoz.
„A fiatalokkal egyáltalán nem lett volna esélyünk a döntőre, az adott számok legjobbjaival azt számoltuk, lehet – miközben az is egyértelműen látszott, hogy aztán a finálékban egyetlen felállásban sem lehetnénk nyolcadiknál jobbak, így akkor jutottak volna szóhoz a csak a váltókra benevezett úszók” – közölte Hargitay András.
A FINA-szabály szövegezése mindezt lehetővé teszi a magyar szövetség értelmezése szerint, a riói olimpián debütáló regula ugyanis azt és csakis azt mondja ki: „ha egy váltótartalék nem vesz részt a versenyen, az adott csapatot kizárják a döntőből.” Azaz a kizárás a fináléra vonatkozik, az előfutamokra nem. Ennek megfelelően a magyar szövetség óvást nyújtott be a nemzetközi szövetséghez a két magyar gyorsváltó kizárása kapcsán.
Mint Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke, a FINA alelnöke elmondta, a nemzetközi testület vezetőivel tárgyalva egyetértés volt abban, hogy a szabály szövegezése nem egyértelmű, már csak emiatt is meg kell fogalmazni az óvást. Majd hozzátette: „Maga az óvás formális, hiszen a váltók végül nem jutottak tovább, ugyanakkor nekünk kötelességünk megtenni ezt, hiszen a 4×100-as gyorsváltó nagyszerű országos csúcsot úszott, ennek érvényben kell maradnia.”
A FINA később tárgyalja a MÚSZ óvását.