„Nagyon sajnálom, de ha hétfőig nem tudunk kölcsönösen elfogadható megállapodásra jutni, nem lesz más választásom, mint arra kérni Calgary városi tanácsát, hogy törölje a népszavazást, és vonja vissza az ajánlatot” – írta a polgármester Justin Trudeau miniszterelnöknek. A pénteken elküldött levelet a Calgary Herald című napilap hozta nyilvánosságra vasárnap.
A városvezető úgy fogalmazott, amennyiben nem születik megállapodás, az számára azt jelenti, hogy egyik fél sem akarja igazán az olimpiarendezést.
A népszavazásra a tervek szerint november 13-án kerülne sor.
„Természetesen bármikor, éjjel-nappal elérhető vagyok, és állok az Ön, illetve munkatársai rendelkezésére, hogy kiderüljön, meg tudjuk-e menteni ezt a folyamatot” – zárta levelét Nenshi.
A 2026-os téli olimpia megrendezésére Calgary mellett Stockholm, illetve Milánó és Cortina d’Ampezzo közösen pályázik, de a svédek és az olaszok előtt is állnak még leküzdésre váró akadályok hazájukban.
Korábban heten jelentkeztek, de Sion, Szapporó és Graz visszalépett, míg a törökországi Erzurumot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zárta ki a jelentkezők közül.
A NOB jövő júniusban a lausanne-i kongresszuson dönt a helyszínről.