Az F csoportban két döntetlen (Portugália, Magyarország) és egy győzelem (Ausztria) után a második helyen végzett, majd az egyenes kieséses szakaszban Anglia bravúros felülmúlásával a negyeddöntőbe jutott Izland számára tegnap véget ért az Eb. Persze úgy is fogalmazhatunk, a motivált és erős házigazda, Franciaország egy félidő alatt megmutatta, mi a különbség egy nagy és egy kis csapat között. Giroud már szűk negyedóra múltán vezetést szerzett, Pogba a 20. percben szöglet utáni fejessel növelte az előnyt, aztán a szünet előtt Payet alsó sarkos lövése és Griezmann emelése egy félidő alatt mindent eldöntött. Az Eb-k történetében még sosem lőtt csapat négy gólt az első játékrész alatt. A folytatásban Sightórsson szépített, Giroud fejjel válaszolt, s Bjarnason is bólintott egyet, igazán gólzáporossá téve az utolsó negyeddöntőt.

Giroud (balra) saját második, csapata ötödik gólját fejeli az izlandi kapuba
Szombaton este a kontinensviadal eddigi menetének talán két legmagabiztosabb válogatottja, két csoportelső találkozott Bordeaux-ban, hogy aztán inkább taktikai, mintsem látványos csatában eldöntse, melyikük jut be a négy közé. Az első félidőben csak egy-egy kaput eltaláló lövés esett, no meg egy gól a csereként beállt Schweinsteiger részéről, amit a végig nagyszerűen fújó Kassai Viktor joggal annulált lökés miatt. A 65. percben formás akció végén Özil vezetést szerzett a németeknek, ám Boateng kezezése után Bonucci büntetőből egyenlített (1-1). Ez maradt az eredmény 90, majd 120 percig, a tizenegyesek során pedig váratlanul sok, három német és négy olasz hibát követően Joachim Löw tanítványai örülhettek.
A szakvezető érthetően elsősorban azokat az ifjú titánokat dicsérte csapatából, akik a végén a nagy tét ellenére is értékesítették 11-eseiket. „Általában biztos lábú büntetőrúgóink vannak, ám sajnos ezúttal sokan hibáztak közülük, az viszont nagyszerű, hogy a fiatalok, mint Kimmich vagy Hector, úrrá tudtak lenni idegességükön ekkora tét mellett is” – mondta a végjátékban a kilencedik pár után eldőlt negyeddöntőt követően a szakvezető, aki elárulta, hogy a lövők kijelölésébe nem folyt bele, a játékosokra bízta, hogy ki akar 11-est rúgni a végén.
A kapitány összességében drámainak nevezte az összecsapást, amely szerinte hasonlított a 2006-os vb-n az argentinokkal játszott – s szintén sikeresen megvívott – negyeddöntőre. „Ezen a meccsen nagyon magas színvonalú taktikai harc folyt a pályán, de úgy érzem, mi voltunk a jobbak. Őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy az olaszok miként lőhetnének nekünk akcióból gólt a találkozón. Nem túl bonyolult a támadójátékuk, a szélről befelé húznak, ugyanakkor mégis nagyon jól csinálják.” A mérkőzésen Khedirát és Gomezt is combsérülés miatt kellett lecserélni. Utóbbi izomszakadást szenvedett, így nincs esély arra, hogy a torna folytatására felépüljön. Khedirával kapcsolatban sem túl biztató a helyzet, ráadásul Schweinsteiger is megsérült.
A németek most sem győzték le nagy tornán az olaszokat, mégis továbbjutottak ellenük, egyúttal tovább folytatták elképesztő sorozatukat, ugyanis büntetőpárbajban az 1976-os kontinensbajnoki döntő óta nem veszítettek Eb-n vagy vb-n, igaz, 1982 óta most először volt rontott rúgásuk a 11-eseknél, ezúttal három is. Ráadásul Müller, Özil és Schweinsteiger, három tapasztalt klasszis részéről. Ez volt az Eb-történet leghosszabb tizenegyespárbaja holtversenyben: ugyanúgy 18 rúgó állt a labda mögé, mint 1980-ban a cseh–olasz meccs végén, amelyen akkor is az itáliaiak veszítettek.
„Egészen különleges volt, hogy ennyien lőttek, igazi dráma, az idegek csatája. Felkészültem belőlük, de sajnos nem oda rúgták, ahová vártam” – fogalmazott Manuel Neuer, aki ehhez képest kifogta a rendes játékidőben még pontos Bonucci, illetve Darmian próbálkozását, Zaza és Pellé pedig komikus gyenge büntetőt mutatott be fölé-, illetve mellélövésével. A 160. válogatott meccsén védő Buffon csak Mülleren fogott ki.
Antonio Conte, az olasz szakvezető utolsó meccsén ült a válogatott kispadján, s mint mondta, büszkén távozik, s hiszi, hogy ez a csapat a későbbiekben még sokra lehet képes. „Azt hiszem, ez a generáció fejlődőképes, sokan közülük az első ilyen tornájukon vettek részt, még tapasztalatlanok, márpedig ilyen meccsekre van szükség ahhoz, hogy jobbak lehessenek. Nagyon optimista vagyok az olasz futball jövőjét illetően. A fiúk ma mindent megtettek, nehezen találom a szavakat. Mindenki keményen harcolt, nem hiszem, hogy ennél többet tudtunk volna tenni” – hangsúlyozta a Chelsea vezetőedzői székét átvevő olasz tréner.
A sorozatban hatodik nagy tornáján elődöntőbe jutott Nationalelf tehát csütörtökön a házigazda franciákkal találkozik újabb rangadón.
Eb-negyeddöntők: Németország–Olaszország 1-1 (0-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 6-5, Bordeaux, 38 764 néző, v.: Kassai Viktor (magyar). Gól: Özil (65.), ill. Bonucci (78., 11-esből). Franciaország–Izland 5-2 (4-0), Saint-Denis, 80 ezer néző, v.: Kuipers. Gól: Giroud (12., 59.), Pogba (20.), Payet (43.), Griezmann (45.), ill. Sightórsson (56.), Bjarnason (84.).