„Annak örülhetek, hogy újra gólt rúgtam, két éve is pont Feröer ellen találtam be. De ezen kívül minek örüljek?” – nyilatkozta a csatár, utalva arra, hogy a nemzeti csapat 10 forduló alatt szerzett 13 ponttal a harmadik helyen végzett az Európa-bajnok portugál, illetve a svájci válogatott mögött, így lemaradt a jövő évi oroszországi világbajnokságról.
Böde hozzátette, a szigetországi együttes legyőzésével hozták a kötelezőt, ám ezúttal nem tudnak úgy örülni, mint két esztendeje, amikor a siker a pótselejtező elérését jelentette.
„Van, amikor vesztesz és megtapsolnak, és olyan is, hogy nyersz és kifütyülnek. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendőkben nem lesz ilyen” – hangsúlyozta. Kitért arra, a rossz eredmények miatt igazából már a kvalifikációs a sorozat elején elszállt a remény, ami óriási csalódás volt számukra, de lassan fel lehetett dolgozni azt, hogy nem jut ki a vb-re a válogatott.
Hozzátette, a csapat így is megdolgozott a három pontért.
„Ha az utcáról szedünk össze tizenegy embert, akkor is a magyar válogatott lép pályára, ott mindig meg kell halni a címeres mezért” – mondta Böde Dániel.
„Csak a végén sikerült megnyernünk a mérkőzést, s bár többnyire fölényben játszottunk, sajnos ez gólokban nem mutatkozott meg, Ezzel együtt boldog vagyok, hogy győzelemmel fejeztük be a selejtezősorozatot” – emelte ki a Svájc ellen góllal debütált Ugrai Roland. Hozzáfűzte, a szurkolók több találatot vártak az együttestől, ám ez nem sikerült.
„Megtettünk mindent, de most erre futotta. Ha ezzel a játékkal rúgtunk volna még három gólt, valószínűleg nem ez lett volna a reakció” – fejtette ki annak kapcsán, hogy a közönség többször is hangos skandálással jelezte: elégedetlen a látottakkal. A lefújást követően ezt füttyszóval nyomatékosították a drukkerek, akik véleményüket a szurkolást megköszönő játékosoknak is kifejezték.
„Küzdelmes mérkőzés volt, már a legelején szerettünk volna vezetést szerezni. Hajtottunk ezért, de sajnos még lehetett érezni a Svájc elleni vereség hangulatát a csapaton” – értékelt Nagy Ádám. Példaként megemlítette, hogy élesben nem mentek az edzéseken begyakorolt szituációk.
„A csoportban a harmadik hely reális. Bár álmodoztunk és ennél jobb helyezést szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hol tart a portugál és a svájci csapat, akkor ez a realitás. Ami miatt keserédes az egész, az az, ahogy elértük a harmadik helyet” – fejtette ki. Kiemelte, az andorrai vereség és a feröeri döntetlen helyett a kötelező győzelmek elérése esetén más lett volna a hangulat a sorozat zárómérkőzésén.
A magyar válogatott két barátságos meccsel zárja az évet novemberben Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen.