Napra pontosan egy évvel a jövő évi téli olimpia előtt az M4 Sport csütörtöki Sportreggeli adásában – a sydneyi ötkarikás játékokon kenuban Novák Ferenccel aranyérmes – Pulai Imre arról beszélt, hogy tíz évig űzte a szánkózást, és ez idő alatt két téli olimpiai kvalifikációval próbálkozott. Szerinte mindkétszer megvolt a kellő számú pontja, csupán „sportpolitikai okok miatt nem jutottam ki, lehúzták a nevem és hölgy utazhatott”.
Pulai hozzátette, hogy tudott venni magának jó minőségű szánkót, ám a jelenlegi kettes bobjukat bérlik, most tárgyalnak két céggel, amelyek segítenének a vásárlásban.
Az olimpiai kvalifikáció, a világkupa-sorozat ősszel indul, és nyáron derül ki, mely versenyeken lehet pontot szerezni. Az edzéseket Németországban és a tengerentúlon végzik, társaival terveznek egy tíznapos litvániai edzőtábort – onnan hoznák az új kettes bobjukat is.
Az olimpiai kvalifikációt kettes és négyes bobban kísérlik meg, egyrészt azért, mert így dupla esély kínálkozik, másrészt pedig az új szabályok szerint a vezetőnek, „a sofőrnek”, azaz Pulainak, mindkét egységben rajthoz kell állnia a világkupákon.
A kenus beszélt a bobsport nehézségeiről is, mint mondta, „a beszállás a nehéz, mert kis helyre kell beugrani, ráadásul rövid idő alatt”. ám a bob berántásában segítségére van kenus múltja. Nem titkolta, hogy nem csak szánkóban, bobbal is volt már bukása, 2014-ben egy edzésen akkorát esett, hogy eltört a kulcscsontja.
„Hosszú távra tervezek bobban. A szánkóban úgy voltam benne a top negyvenben, hogy fele annyi edzésre volt módom, mint a profiknak, mert a lecsúszás is drága” – mondta, és hozzátette, a legutóbbi téli olimpia helyszínén, Szocsiban többször versenyzett, és ha kijut az olimpiára, és ott hozza legjobb idejét, 30-35. lehetett volna.
Pulai már egy versenyt teljesített: a 60 induló közül 35. lett egy 18 éves, bérelt bobbal.