Kim Rasmussen az Európa-bajnokság előtt két héttel figyelmeztetett: ne legyenek túlzó elvárásaink a női kézilabda-válogatottal szemben. „Ne csapjuk be önmagunkat!” – közölte a dán szakember. Az Eb előtt tartott főpróbán, a Möbelringen-kupán a Norvégia, Franciaország, majd Dánia elleni vereség visszaigazolta a kapitány helyzetjelentését. Vészjóslóan közeledett az Eb-rajt, a csapat sikerélmény nélkül töltekezett a kontinenstorna előtt.
Franciaországban minden megváltozott.
Ugyan a Hollandia elleni vereséggel végződő meccsből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, de már akkor lehetett érezni, hogy Rasmussen együttesének lehet keresnivalója a legjobbakkal szemben. A Horvátország elleni kötelező győzelmet a Spanyolország elleni varázslat követte. A Norvégia elleni kisiklást felejtsük el, a csapat is ezt tette, ezért, na meg a húszéves Háfra Noémi zseniális bombagóljának köszönhetően tudta legyőzni Németországot. A zárókör előtt matematikai esély is maradt a párizsi elődöntőre, végül be kellett érnünk egy Románia elleni győzelemmel. A 31-29-es siker a csoport negyedik helyére volt elég, a csoport első helyén a németeket legyőző hollandok végeztek, a románok a vereség ellenére megelőzték a norvégokat, így ma Oroszország–Románia és Hollandia–Franciaország elődöntőt játszanak Párizsban.
Az összkép felettébb biztató: a magyar női kézilabda-válogatott hat mérkőzéséből négyet megnyert, a hetedik helyen végzett az Európa-bajnokságon.
– Sajnálom, hogy haza kell mennünk, de nagyon büszke vagyok a csapatra. Ha esetleg valakinek hullámvölgye van, akkor segítjük egymást, semmiképpen sem temetjük magunkat. Egymást biztatva, egymásért küzdve tudtunk hozzáállni a mérkőzésekhez – fogalmazott Schatzl Nadine.
A ferencvárosi balszélső hangsúlyozta, Kim Rasmussen szövetségi kapitány ért a játékosok nyelvén, mentálisan megerősítette őket, és ezt tükrözik az eredmények. A jobb szélen szinte hibátlan teljesítménnyel jelentkezett Lukács Viktória keserédes szavai sem szorulnak magyarázatra: –Vegyes érzések vannak bennem. Egyrészt szomorú vagyok, hogy hat meccsből négy győzelemmel nem tudtunk továbbmenni, viszont ez az utolsó siker sokat dobott a hangulatunkon. Nagyon jó csapatunk van, sok a fiatal, erre lehet építeni a jövőben.

Kovacsics Anikó egyértelműen vezéregyéniséggé lépett elő Fotó: MTI/Kovács Tamás
Lukács Viktóriának igaza van. A kapitány helyett részben az élet állította össze az Eb-keretet: az utolsó pillanatban megsérült a védelem alappillére, Kisfaludy Anett; Hornyák Dóra bejelentette, anyai örömök elé néz, miként Szekeres Klára és Zácsik Szandra; Klivinyi Kinga sem volt teljesen egészséges, Görbicz Anita pedig visszavonult a válogatottságtól. A tavaly Németországban rendezett világbajnoksághoz képest idén sokkal nehezebb dolga volt a kapitánynak a válogatott keret kialakításakor. Rasmussen jó érzékkel oldotta meg a feladatot: a névsorban hemzsegtek a ferencvárosi játékosok, melléjük bekerült a debreceni junior világbajnok Tóvízi Petra és a fiatal érdi Szabó Laura. Öröm volt nézni Planéta Szimonetta letisztult, a már-már világklasszissá érett két szélső, Schatzl és Lukács ötletes és bátor játékát. A két kapus, Bíró Blanka és a BL-címvédő győriek egyetlen kerettagja, Kiss Éva is szenzációsan segítette a csapatot.
Kovacsics Anikó a tőle megszokott magas színvonalon irányított, és ha Háfra Noémi a fantasztikus erényeit képes állandósítani a pályán, akkor minden okunk megvan reménykedni egy hamarosan a világbajnoki és olimpiai érmekért is harcban levő, új magyar női kézilabda-válogatottban. A franciaországi eredmény a kapitány és a játékosok közös sikere.
Végre beérni látszik az edzőként Bajnokok Ligáját nyert, a magyar válogatotthoz két éve szerződtetett Kim Rasmussen munkájának gyümölcse.