Szoboszlai Dominik (Salzburg), Schön Szabolcs (Ajax), Szerető Krisztofer (Stoke City), Csoboth Kevin (Benfica), Bencze Márk (Vitesse) – a ferencvárosi Csonka András és az angyalföldi Torvund Alexander mellett az U17-es gárda legtöbbet emlegetett játékosait soroljuk. Azon már régóta senki sem lepődik meg, hogy a legjobb magyar futballisták külföldi klubokban szerepelnek, másfelől a hazai csapatok szívesen alkalmaznak légiósokat, ám az új jelenség, hogy már 16 évesek is előszeretettel próbálnak szerencsét nyugaton. Két következtetés kínálja magát. Az egyik, hogy a magyar utánpótlásképzés színvonalának javulásáról árulkodik, hogy a tehetős külföldi klubok is látnak fantáziát magyar ifjak foglalkoztatásában, a másik pedig, hogy aki nemcsak beszél róla, hanem valóban karriert akar építeni, annak már kamaszként ki kell lépnie a magyar futball közegéből.
Magyarországon a fellengzősen akadémiainak mondott rendszer jól működik, mindenesetre semmivel sem rosszabbul, mint a nálunk valamivel fejlettebb futballkultúrájú országokban. Évtizede az MTK még hatalmas előnyt élvezett a többi első osztályú klubbal szemben, mert az ország minden pontjáról összegyűjtötte a 14-15 éves gyerekeket, s a Sándor Károly-akadémián képezte őket három-négy évig. Aztán ébredtek a többiek is, belátva, hogy mondjuk önmagában a zöld-fehér mez, a Fradi-címer nem hat meg mindenkit, versenyezni kell a fiatalokért. Ma már a fővárosban a Honvéd és a Vasas, aztán vidéken a Haladás, a Győr, a Debrecen, a Diósgyőr, a Puskás-akadémia is bentlakásos, oktatási feltételeket is biztosító intézményt működtet – ugyanez elmondható több alsóbb osztályú klubról –, de természetesen a Ferencvárosnál és az Újpestnél is tudnak kollégiumi szolgáltatást nyújtani, csak éppen e kluboknál nem kötelező úgymond akadémistának állni.
E korosztályoknál az az ellentmondás terheli a képzést, hogy elméletileg egyik klub egyik csapata sem akar helyezésben mérhető eredményt elérni, azt hangoztatva, a munkájukat az minősíti, a felnőttegyüttesnek hány futballistát adnak fel. A gyakorlatban az edzők azonban – egzisztenciális félelemtől vezérelve – mégis mindenhol minél jobb helyezésre törekszenek. A trénerek ugyanis nem csak az NB I-ben adják sűrűn egymásnak a kilincset, az utánpótlásban is hatalmas a fluktuáció. Felsorolni is sok lenne, hány szakmai igazgató dolgozott már Felcsúton, a Ferencvárosnál pedig tavaly nyáron váltották le a teljes edzői kart U14-től U17-ig.
„Kaptam egy listát…”
A labdarúgó-utánpótlásnak van egy speciális bázisa: a külhoni magyarság. A sportág szereplői későn, de legalább ráeszméltek arra, hogy nemcsak küldetés, hanem nemzetstratégiai érdek a sporton keresztül is ápolni a nemzettársi kapcsolatot. Más-más felállásban, de magyar támogatással működik akadémia Csíkszeredában és Dunaszerdahelyen. Az éppen csallóközi születésű, éveken át Győrben nevelkedett, ám Mönchengladbachba, a Bundesligába mégis zsolnai kitérővel (az ötmilliós transzferdíjat is a szlovák klubnál hagyva) szerződött Bénes László – lapunkban részletesen feldolgozott – esete arra indította az MLSZ-t, hogy felmérje a „dél-szlovákiai” fiatalokat. A végeredmény egybecseng az élet más területeiről ismert helyzettel. „Kaptam egy listát, de ezen olyan futballisták is szerepeltek, akiknek magyaros hangzású nevük ellenére semmi közük nincs a magyar nemzethez” – jegyezte meg a felmérést végző Darázs Tamás. Aki mégis összeírt húsz olyan tehetséget, aki idővel akár magyar válogatottságig is viheti.
Az eredménykényszer érthető, ám bizonyos játékosoknak már azelőtt derékba töri a pályafutását, mielőtt az elkezdődhetett volna. Az akadémiák sikerességét alapvetően befolyásolja, kik nyernek felvételt oda, azaz a sokat emlegetett kiválasztás. Márpedig az első, U15-ös évfolyamba sokkal kevesebb esélyük van bekerülni azoknak, akiknek lassabban ketyeg a biológiai órájuk, csúnya szakszóval élve, akik retardáltak. Farkastörvények uralkodnak, intézhetnénk el ennyivel a dolgot. Ám ennél könyörtelenebb a rendszer.
E sorok írója személyesen ismer olyan, ebben az idényben U14-es korosztályú, tehát akadémiai felvételi előtt álló, általánosan tehetségesnek tartott futballistapalántát, aki viszont későn érő. Két évet húzott le az egyik fővárosi első osztályú klubnál, ahol a szezon végéhez közeledve közölték a szüleivel, a jövőben nem számítanak rá. Van ilyen, máshol kell szerencsét próbálni. Ám a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tavaly nyáron életbe léptetett szabályzata alapján egy NB I-es játékos értéke 12 éves kortól évente hárommillió forinttal emelkedik. A szóban forgó csemete ára, amennyiben másik első osztályú klubban szeretné folytatni, hatmillió forint, s ezt az összeget érthetően senki sem akarja kifizetni. Alsóbb osztályba igazolás esetén ugyan csökken a tarifa, de természetesen a klubok költségvetése, anyagi lehetősége is. A legényke, könnyen lehet, magas szinten kénytelen felhagyni a labdarúgással, mert addig senki sem hajlandó előre tekinteni, hogy két-három év múlva fizikálisan utolérhetné a társait.
Az MLSZ ezen szabályozása elősegíti az alulról felfelé áramlást, védi a kis klubokat a kisemmizéstől, de jelen példa a bizonyíték arra, hogy nem teljesen átgondolt. A klubok egy része arra is fittyet hány, hogy a szövetség premizálja a húsz éven aluli játékosok szerepeltetését. Az MLSZ felkérésére elvégzett felmérés azt hozta ki, hogy a Debrecené az ország legjobb akadémiája, csakhogy az ősszel tinédzserkorú játékos egyetlen percet sem játszott a DVSC felnőttcsapatában. Lényegében ugyanez a helyzet a két legtehetősebb klubnál, a Videotonnál és a Ferencvárosnál. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar tehetségek már 15-16 évesen külföldre vágynak, miközben szakmai és üzleti szempontok alapján is indokoltabb lenne, ha akkor állnának légiósnak, amikor kinövik az NB I-et.
Addig azonban valahogyan el kell jutni.
Iskolai játék
Fehér Csaba labdarúgásunk azon kivételezett szereplői közé tartozik, akik a külföldön megszerzett tudást idehaza igyekeznek kamatoztatni.
A Pécs, az Újpest, az MTK, valamint több németalföldi klub, köztük a BEK-győztes PSV Eindhoven korábbi, 41-szeres válogatott játékosa ráadásul nem feltétlenül vágyik rivaldafényre valamelyik NB I-es klub kispadján. Éveken át a Vasas Kubala Akadémián dolgozott, jelenleg pedig Siófokon sportigazgatóként az az elsődleges feladata, hogy segítse a fiatal labdarúgók beépítését a felnőttcsapatba. Úgy van véleménye és tapasztalata, hogy szakmai függetlensége kétségbevonhatatlan.
„Magyarországon úgy általában, a futballban pedig különösen hajlamosak vagyunk végletesen megélni egy-egy sikert és kudarcot. A helyén kell kezelni az U17-es válogatott eredményét is. Játszottunk négy értékmérő mérkőzést, a feröeriek ellenit nem sorolnám ide, ezek közül egyet megnyertünk, kettőt elvesztettünk, egy pedig döntetlenre végződött. Különösen az első meccsen a franciák elleni győzelem szép teljesítmény, de ebből hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy a magyar utánpótlásképzés szintje máris elérte a franciáét. Jó volt látni, hogy a mieink viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, mert ebben a korban még nagy az ingadozás. De ne gondoljuk azt, hogy néhány év múlva ezt a csapatot láthatjuk viszont a felnőttek között.”
Fehér Csaba is úgy látja, az már jó eredmény, ha az Eb-t megjárt U17-esek közül két-három játékos eléri a felnőttválogatottat. „Örömteli, hogy négyen is olyan külföldi klubnál játszanak, az Ajaxnál, a Stoke Citynél, a Benficánál, illetve a Salzburgnál, amelyek az utánpótlásukról híresek, idén például utóbbi nyerte meg az U19-es Bajnokok Ligáját. Ám a csapat minden játékosából biztosan nem lesz profi labdarúgó, s idővel olyanok is betörhetnek a legjobbak közé, akik most még a keretnek sem voltak tagjai – folytatta, s véleményét érzékletes példával támasztotta alá. – Kleisz Márk 17 évesen a Vízművekben, a BLSZ-ben játszott, onnan igazolta le a Vasas, tavaly nyáron profi szerződést kötöttek vele, s immár nemcsak a Vasasnak, hanem az U19-es válogatottnak is alapembere. Szerintem ez is azt mutatja, a felnőttfutballba való átmenet az utánpótlásképzés legérzékenyebb területe. A legtöbb tehetség ott vész el. Paradox módon részben éppen a túl jól szervezett rendszer miatt. Ha egy játékosnak hattól 18 éves koráig edzésen, meccsen mindig megmondják, mit csináljon, akkor nem fejlődik megfelelően a személyisége, a döntéshozó képessége, márpedig a való világot, a társadalmat nem egy baráti közösségként felfogható utánpótlás-, hanem egy felnőttcsapat öltözője képezi le, ahol vannak jó és rossz emberek s olyanok, akik az illetőt segítik, pártfogásukba veszik, vagy vetélytársként tekintenek rá.”
Fehér Csaba nem sírja vissza a grundokat, ahol maga is felnőtt, tudja, hogy megváltozott a világ, de azt igenis vallja, hogy praktikusan iskolai keretek között biztosítani kellene annak a lehetőségét, hogy a gyerekek, bár felügyelet alatt, mégis önfeledten játszhassanak. „Nem akarom az edzők felelősségét elvitatni, de az is igazságtalan, hogy minden gondot az ő nyakukba varrnak. Az én tapasztalatom szerint tíz ügyes gyerekből hármat a szülők tesznek tönkre a túlzott elvárásaikkal, hármat a menedzserek a telhetetlenségükkel, és szintén hármat az edzők. Erős személyiség és szerencse is kell ahhoz, hogy valaki a kivételezett tizedik lehessen.”