Az újonc, Baráth Botond a háttérstábnak segített, a ládák cipeléséből vette ki a részét, Kalmár Zsolt lányos zavarában fütyörészve hagyta el a vegyes zónát a tallinni Le Coq stadionban.
A dunaszerdahelyiek középpályása egy percet sem játszott az észtek ellen, s vélhetően a rossz kedvét próbálta palástolni az unortodox megoldással. Gulácsi Péter és csapattársa, Willy Orbán készségesen válaszolt a kérdésekre. Az észtek elleni, 3-3-ra végződött Nemzetek Ligája-mérkőzés két magyar kulcsfigurája azonban nem állt szóba az újságírókkal: Kádár Tamás egykedvűen rágózva sétált el a stadionból, Szalai Ádám viszont legalább megindokolta a döntését.

Szalai Ádám két találata ellenére sem lehetett boldog az észtek elleni meccs után
Fotó: MTI
Az ötvenedik válogatottmérkőzésén két gólt szerző csatár leszögezte, nem érzi úgy, hogy megkapná a tiszteletet az újságíróktól. A német Hoffenheim Bajnokok Ligájában is szereplő támadója megjegyezte, nem csak akkor kell róla írni, ha két gólt szerez egy mérkőzésen. Szalai az észt meccsel bezárólag hat találkozó óta nem szerzett gólt, de Rossi a nyilvánosság előtt is a bizalmáról biztosította őt a meccs előtti sajtótájékoztatón, sőt példaként állította a fiatalok elé.
Mindenesetre Szalai kerülte az érintkezést a magyar újságírókkal. Vélhetően Marco Rossi nem erre gondolt, amikor példaképnek nevezte, s nem is az ő teljesítményével volt elégedetlen, amikor igen sarkosan fogalmazott: „Volt, aki már a meccs elejétől kilógott a sorból…”
A sokat sejtető mondat leginkább Kádár Tamásra illik. A Dinamo Kijev középső védője az első és a harmadik észt gólnál is hibázott, és bizonytalanul mozgott az egész mérkőzésen. A tallinni találkozót és Kádár tamperei, sorsdöntő hibáját látva nem elképzelhetetlen, hogy Rossi idővel másokat is kipróbál a védelemben Willy Orbán mellett.
A jelenlegi keretben Lang Ádám, Vinícius tud játszani a középső védőposzton, persze lehet, hogy Rossi felfedez új arcokat a novemberi mérkőzésekig.
Nagy Ádámot három éve Bernd Storck kezdte beépíteni a válogatottba, a Bologna 23 éves középpályása már-már rutinos válogatott futballistának számít a keretben.
„Sajnos sokat hibáztunk védekezésben, nem szabad három gólt kapni, így nem tudunk meccset nyerni. Hiányzott a nemzetközi rutin” – értékelt Nagy. A frissen honosított lipcsei labdarúgó, Willy Orbán nemcsak a pályán profi, nyilatkozni is tud. „Tisztában vagyok vele, hogy hibáztunk, többször is. De nem szabad, hogy nyalogassuk a sebeinket, még több közös gyakorlás, edzés sokat segíthet nekünk” – látta meg a fényt az alagút végén a centerhalf.
Érdekesnek tűnt az észt kapitány, Martin Reim okfejtése a 3-3-ra végződött Nemzetek Ligája-mérkőzésről. „Tudtuk, hogy a magyaroknak vannak topbajnokságokban szereplő játékosaik, akik technikailag sokkal képzettebbek, mint a mieink. Tisztában voltunk azzal, hogy ezt csak csapategységgel tudjuk kompenzálni.
A 3-3-as döntetlennel nem vagyok elégedett, mert mi vezettünk a hajrában. Kár, hogy nem tudtuk megtartani az előnyünket.”
Az észtországi döntetlent elnézve érthetetlen, hogy a négy Bundesliga-(Gulácsi, Orbán, Sallai, Szalai) és egy Serie A-játékost (Nagy Ádám) felvonultató magyar válogatott miért roppant össze Tallinnban a Rossi-éra eddigi leggyengébb találkozóján.
Nincs könnyű dolga a kapitánynak, a csapat és az ő személyes jövője szempontjából sem mindegy, hogyan fejezzük be novemberben az Észtország és Finnország elleni hazai mérkőzésekkel a csoportelsőséget tekintve számunkra már tét nélküli Nemzetek Ligája-sorozatot.