Baji Bazsiként ír történelmet

Márton Anita érmében többé-kevésbé nyíltan bizakodtunk, Baji Balázs döntős helyében titkon reménykedtünk: nagyjából így festett a magyar küldöttséggel kapcsolatos világbajnokság előtti esélylatolgatás. Doktor Baji – az állatorvosi egyetem friss végzőse – azonban folyamatosan emelte a tétet: második hely az első körben, futamgyőzelem a középdöntőben. A finálé előtt már az első hat közé kerülés sem tűnt a valóságtól elrugaszkodott gondolatnak, „mindössze” annyi kellett hozzá, hogy a döntőben ne kezdjen majd el „versenyezni”.

A furcsán hangzó kitétel úgy értelmezendő, hogy ne ragadja el a hév, se egy apró hiba, se vezető pozíció ne zökkentse ki a ritmusából, ami a leggyorsabb gátasok számára is végzetes lehet. A tavalyi amszterdami Eb-ezüstérem után maga Balázs is úgy fogalmazott a Magyar Időknek, hogy „kicsit elfogyott”, nem tudta megőrizni a ritmust, amellyel táv közben meglépett a többiektől. Az előjelek mindenesetre biztatók voltak, és a döntő futam előtt már az ellenfelek edzői is éremesélyesnek tartották Bajit. „A döntő előtti melegítés már sötétedésben, gyenge fényviszonyok közepette zajlott, amit a villódzó reklámok még zavaróbbá tettek, de az volt a benyomásom, hogy Balázs behunyt szemmel is képes lenne végigfutni a 110 métert” – idézi fel ifj. Tomhauser István edző a finálé előtti utolsó benyomásait.

Subenkov, McLeod és büszke honfitársunk a futam másnapján, az eredményhirdetésnél

Bajit a londoni döntők tűzijátékos felvezetése sem zavarta meg, roppant koncentráltan állt a rajthoz, remek indulást követően két apró technikai hiba után szenzációsan futotta meg a táv utolsó harmadát, s mellbedobással vitte el a bronzot a francia Garfield Darien elől. Aztán már csak alig háromnegyed órának kellett eltelnie, hogy hatalmas magyar zászlóba burkolózva ott álljon előttünk az Olimpiai stadion lihegőjében, fogadja a gratuláció­kat, öleléseket, és még mindig izgatott hangon hajtogassa, hogy nem is tud mit mondani.

„Egyszerűen annyira boldog vagyok! Alig hiszem el, hogy mindez megtörtént. Igazi küzdelem volt, igazi világbajnoki döntő, tele minden olyannal, aminek egy vb-döntőben meg kell történnie. Hála istennek, nem csak rajtam volt teher. Mindent kiadtam magamból, hatalmasat küzdöttem, óriási energiák szabadultak fel bennem, amelyek áthajszoltak az utolsó gátakon. A táv második felében éreztem, hogy jövök fel, ott vagyok a harmadik helyen, de nem igazán mertem elhinni, mert előfordult már, hogy a szélső pályákról surrannak be emberek. Csak akkor vált minden biztossá, amikor a nevemet a harmadik helyen láttam kiírva” – mondta szinte egy szuszra.

Világbajnoki bronz ide vagy oda, afelől már nincsenek illúziói, hogy valaha is helyesen ejtik ki a nevét a világversenyek műsorvezetői: „Nem bocsátkozom szélmalomharcokba, belátom, hogy a magyar nyelv egyáltalán nem könnyű. A »Bazsi« pedig amúgy is egyfajta becenévvé vált, a környezetemben sokan már csak így szólítanak.” Edzője szerint pedig a történelmi bronzérem immár véglegesen a világ élvonalába pozicionálja Balázst. „Elsősorban saját maga előtt nem fogja lejjebb adni” – véli ifj. Tomhauser István.

„Sokat álmodoztam erről, de azt, hogy sikerült, talán még akkor sem fogom elhinni, amikor a kezemben lesz az érem…” – mondta Baji hétfőn este. Tegnap este óta tárgyi bizonyítékként kezében a magyar atlétika első vágtázó világbajnoki érme. Felkészül Márton Anita, aki lapzárta után igyekezett teljesíteni a kötelezőt, bejutni a súlylökés ma esti döntőjébe. Baji Balázs óta azt lehet mondani: igazán meg lehet szokni ezt az éremvárást.