„Az első meccs behúzva. Jól ment a bunyó, a harmadik menetben számoltak is a svédre, aki első ellenfélnek tökéletes volt. Nagyon köszönöm mindenkinek a drukkolást. Egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz” – értékelt a 69 kilogrammos súlycsoport magyar indulója a Facebookon.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint következő ellenfele – a legjobb 16 között hétfőn – a 21 éves amerikai Paul Kroll lesz, aki az amerikai válogató megnyerésével került Bakuba. A philadelphiai bokszoló kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, de a marokkói világbajnok Mohammed Rabii ellen már győztesen hagyta el a ringet.
Szombaton még Varga Miklós (60 kg) és Sávoly Gergő (91 kg) lépett ringbe, előbbi az olasz világbajnok Domenico Valentinótól kapott ki 2-1-re, utóbbi pedig az iráni Salar Gholamitól 3-0-ra. Így ők már nem szerezhetnek kvótát
Vasárnap két magyar, Csóka Nándor (52 kg) és Nyéki Georgián (64 kg) bokszol.
A bakui versenyen hét súlycsoportban indult magyar, ezek közül hatban (52-81 kg) öt-öt kvótát osztanak ki, míg 91 kilogrammban egyetlen riói helyet lehet szerezni.