Dunaszerdahelyre futballmeccsre menni meghatározó élmény az anyaországi újságírónak, még akkor is, ha az utóbbi két hónapban most hatodszor jár a csallóközi tömbmagyarság 23 ezres fővárosában.
Az alkalom azonban ezúttal rendkívüli: 25 év után először szerepel kontinentális kupaküzdelemben a DAC 1904, nem csoda, hogy Marco Rossi, a csapatot az elmúlt egy évben dirigáló olasz szakember, aki néhány napja hivatalosan a magyar válogatott szövetségi kapitánya, az alábbi, szívhez szóló üzenetet posztolta közösségi oldalán a klub hűséges szurkolóinak:
„A mai a mi napunk. Visszatérünk Európába, térjünk vissza Európába! A fiúk nagyon jól tudják, milyen fontos ez a meccs, valamint a stábom és én magam is pontosan tudjuk. Ahogy mindig, úgy most is felkészülten várjuk a mérkőzést, nem hagytunk figyelmen kívül semmit.
Mindannyian tudjuk, hogy ez lesz az utolsó párharc, amikor én ülök a DAC kispadján, de ez most nem számít. Eljön majd annak is az ideje, amikor erről is beszélni kell.
Most azonban egyszerűen csak szeretnélek megajándékozni Benneteket az utolsó ajándékkal, amit adhatok és boldognak látni Benneteket! Szeretnék valami különlegeset adni Nektek és remélem, hogy aki utánunk jön, még jobb lesz, mint mi. Mert megérdemlitek!
Mostantól pedig koncentráljunk az esti meccsre. Meg tudjuk csinálni!
Hajrá DAC!”
A város készült a nagy napra, a Dinamo Tbiliszi elleni Európa-liga-selejtezőre. Már fél hétkor tele volt a Fő utca kék-sárgába, a klub színeibe öltözött szurkolókkal, a tulajdonos Világi Oszkár pazar éttermében, a MOL Arénától pár száz méterre épült Villa Rosában is a meccsre készülő szurkolók falatoztak-poharaztak. Mi az étterem saját gazdaságában szedett eperből készült fagylaltot kóstoltuk meg, s a pincérekkel elbeszélgetve kiderült, valamennyien elvakult DAC-szurkolók, és igencsak bánják, hogy a munkájuk miatt nem lehetnek ott a nézőtéren.
Kőhajításra a Villa Rosától, a Hotel Bonbónban, a csapat szálláshelyén, pontosabban főhadiszállásán ott állt Rossi jól ismert hófehér Skoda Superb szolgálati gépkocsija, jelezve, hogy gazdája odabent van, éppen játékosainak magyarázza az alkalmazandó taktikát.
Legalább ezer szurkoló csoportosult a Bonbón körül, s amikor fél hétkor kijött a csapat, hogy beszálljon a buszba, s áthajtson a háromszáz méterre lévő MOL Arénába, Rossi pedig másodedzője, Cosimo Inguscio és Giovanni Costantino erőnléti edző társaságában beszállt a kocsijába, eget verő buzdítás harsant, s felzúgott a Kispesten már megszokott „Marco Rossi!” kórus. (Inguscio és Costantino a magyar válogatott mellett is segíti majd Rossi munkáját.)
Mintha a szurkolókban is csak most tudatosult volna, hogy ez az olasz mester búcsúmeccse Dunaszerdahelyen…
A kezdés előtt tízezer torokból zengett a Nélküled, s a refrénnél („Történjék bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből vagyunk”) körbesandítva a legtöbb szurkoló szemében könnycseppeket véltem felfedezni. Amikor pedig Irfan Peljto bosnyák játékvezető jelt adott a kezdésre, a közönség – 8759 néző, azért csak ennyi, mert a vendégszektorban alig tucatnyian árválkodtak – a Himnusz eléneklésével fokozta az amúgy is fokozhatatlannak tetsző hangulatot.
Forrás: fcdac.sk
A grúz újságírókkal folytatott beszélgetésemből kiderült, papíron – s talán a hagyományok okán – a Dinamo Tbiliszi tűnt esélyesebbnek. (Amúgy a grúz klubnak 1937-ben magyar edzője volt Limbeck Gyula személyében, aki egy évvel később, immár a Lokomotiv Moszkva trénereként, egy 5:1 arányban elvesztett nemzetközi mérkőzés miatt Sztálin kivégzőosztaga előtt végezte.)
A Dinamo második helyen végzett hazája bajnokságában, s csak az utolsó pillanatban bukta el az aranyérmet. A Tbiliszi amúgy szinte kizárólag grúz játékosokat küldött pályára, az egyetlen légiós az ukrán Ivanisenia volt. A DAC Kalmár Zsolt és a Vasasból frissen igazolt Vida Máté nélkül kezdett, a másik Vida, Krisztopher viszont ott volt a csapatban, 10-es számmal a hátán. És a 9. percben éppen ő volt az, aki remek átadással gólhelyzetbe hozta Hercet, de a középpályás lövése hajszállal elment a bal sarok mellett.
A 15. percben jött a hideg zuhany: Zivzivadze kiugrott, és 10 méterről a bal sarokba lőtt, 0-1.
Rossi idegességében levetette a melegítőfelsőjét, és úgy próbálta ráncba szedni az övéit. Sikerült is, a burkina fasó-i Vakoun Issouf Bayo a 31. percben kiegyenlített, szöglet után fejelt a hálóba! A szurkológárda rá is zendített nyomban a „Micsoda mámor…” kezdetű nótára.
Forrás: fcdac.sk
A grúzok alig-alig jöttek át a hazai térfélre, de csak nem akart megszületni a vezető gól.
A szünetben bejött Kalmár Zsolt – a bemondó szerint Kalmár Zsolti –, s a hirtelenszőke győri srác azonnal magához ragadta a karmesteri pálcát. Zúgott a „Mindent bele!”, futószalagon alakultak ki a helyzetek Buliskeria, a grúz hálóőr kapuja előtt. A 77. percben Kalmár csodásan húzott el a jobb szélen, beadásáról Bayo centikkel maradt le. A grúzok gusztustalanul húzták az időt, úgy fetrengtek, hogy az Neymarnak vagy Lazovicsnak is becsületére vált volna.
A közönségen semmi sem múlt, de a játékosokból valahogy hiányzott a frissesség. És a szerencsével is hadilábon álltak Kalmárék, mert a 86. percben már mindenki gólt látott, de a labda mégsem haladt át a kapuvonalon. Tomás Huk pedig a 90. percben a kapu torkából nem tudott a hálóba fejelni, a kapu helyett a földre pattintotta a labdát.
Így egálból, de az otthon bekapott gól hátrányával utazik ki a DAC 1904 a jövő csütörtöki, tbiliszi visszavágóra.
