– Verebes Józsefről, a munkásságáról korábban is jelentek meg könyvek. Miért érezte úgy, hogy szükség van egy újabbra?
– Azok a kötetek az életének egy-egy időszakáról szóltak, nem az egészéről. Emellett amikor a betegsége idején megjelentek róla cikkek, buta módon elkezdtem olvasgatni a kommenteket. A sok aranyos hozzászólás mellett találtam rengeteg ellenségeset is, amelyeket kijegyzetelve rájöttem, hogy a többségük a tények nem ismeretén alapul, s akik ezekre reagálva megvédték, nem lehettek meggyőzőek, mert ők sem a tényekből indultak ki, hanem az érzelmek vezérelték őket. Gondoltam, ideje megmutatni, hogy apu milyen ember is volt valójában, és mondhatni, hogy az életének néhány azóta is vitatott mozzanatáról is megírom, hogyan is történt.
– Például?
– Például azt, hogy miért, milyen körülmények között esett ki a Videoton 1999-ben, amiért méltatlanul érte őt sok kritika és gúnyolódás. Mi akkor is tudtuk, milyen aknamunka zajlott ellene és a klub ellen a háttérben, és az akkori elnök, Bérczes László segítségével a könyv bemutatja, mennyivel összetettebb a kép, mint azt a közvélemény hiszi. Aput élete végéig bántotta, hogy a Honvédnál nem valósíthatta meg a nagy terveit, a beszélgetések során kiderült, mi is volt ennek az igazi oka, de izgalmas fejezet a Vasasnál eltöltött rövid időszaka is.
– Mindent megír kendőzetlenül, nevekkel együtt?
– Mivel nem szeretnék bíróságra járni, mindent szóba hozok, és a végén kérdéseket teszek fel, amelyekre az olvasó magától is kitalálhatja a választ. Nekem az is elég, ha az olvasók elgondolkodnak: lehet, hogy mégsem úgy történt ez vagy az, ahogyan eddig tudtuk…
– Mennyire vehető maradéktalanul tényszerűnek egy ilyen könyv, amikor a szerző a főhős lánya, aki érthetően nem lehet elfogulatlan?
– Nem is vagyok az, ezért nem én mondom ki, hogy például a Vasasban néhány játékos ellene játszott, hanem a korabeli szereplők gondolatait, véleményét osztom meg az olvasókkal. Nem írom azt, hogy 1990-ben az Újpest bundával lett bajnok az MTK előtt, Nagy László, az akkori elnök viszont elmeséli, hogy az MTK jogi útra akarta terelni az utolsó forduló történéseit, de mindenütt falakba ütköztek. Nem tényfeltáró riportkönyvet írtam, hanem apu élettörténetét, és persze őt magát szerettem volna bemutatni, de nem lehetett kikerülni a kínosabb momentumokat.
– A könyvből is kitűnik, hogy az édesapja pályafutása mennyire megtörik azután, hogy először lemondott a szövetségi kapitányságról. Összeveszett a sajtóval, a kollégákkal, a sportvezetéssel, a bírókkal, és később már nem ért el olyan sikereket, mint korábban. Családtagként hogyan látta, mi történt vele?
– Ő nagyon egyenes ember volt, és amit mások el akartak tussolni, azt ő kimondta, ami az érintettek számára kényelmetlen volt. Ne felejtse el, hogy a kilencvenes évekről beszélünk, a magyar futball legkaotikusabb időszakáról, ami nem az ilyen jellemű embereknek kedvezett, s ekkor mások sem tudtak sikeresek lenni. Apuról mondták, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt, mi pedig otthon a sok érkező telefonból, baráti látogatásokból tudtuk, hogy az bizony a valóság, még ha a kívülálló számára abszurdnak tűnt is.
– A könyv címe Az én Mágusom. Otthon is mágus volt?
– Otthon az én drága édesapám volt. A nővérem tizenhét évvel idősebb nálam, amikor én cseperedtem, ő már felnőtt volt, és mi apuval rajongtunk egymásért, a kevés szabadidejét velem, illetve velünk töltötte. De a mágusomnak is mondhatom, mert a nevelése kemény volt. Magától értetődött, hogy mindig győzni kellett. Ha versenyem volt, vagy vizsgáztam az iskolában, mindig azzal engedett el, hogy mosd le őket! De ez visszafelé is működött, sokszor én adtam neki erőt. Kíváncsi a természetem, ő pedig soha sehonnan sem küldött ki, ezért sok mindent tudtam a mindennapjairól. Később a cikkeket olvasva nem is értettem, mi a bajuk egyeseknek ezzel az imádni való emberrel…
– Melyik klub állt a legközelebb a szívéhez?
– Négyfelé osztotta a szívét. Az első a Győr, második az MTK, a harmadik a Fradi, a negyedik a Videoton, de mi fradisták vagyunk. Egyszer hívták is a Ferencvárosba, de a 90-es években akadt ott egy mag, amellyel nem akart közösséget vállalni. De a szíve mélyén fájt neki, hogy nem lehetett a Fradi edzője.
– Egyetért azzal, hogy bár csak egy éve ment el, már régóta nem volt köztünk a futballban?
– Sajnos igen. Túl korán lemondtak róla, pedig ő még sokáig izzott, az alacsonyabb osztályokban is alkotott. Élvezte, hogy írhatott a Nemzeti Sportba, végül Győrben beérte az öregfiúkkal. Óriási csapás volt neki a klub összeomlása, azt már képtelen volt feldolgozni.
– Mondhatni, hogy ez a könyv az ön búcsúja tőle?
– Igen. Ajánlkoztak profi írók, de nekem ez terápia volt. Mi egyek voltunk, sokkolt a halála, és írás közben sokszor éreztem úgy, hogy ő diktálja a sorokat. Hallottam a hangját, szólított a titkos becenevünkön, és így továbbra is együtt lehettem vele.