– Mi szólt ahhoz, hogy Georges Leekens váltotta a honfitársát, Bernd Storckot?
– Csodálkoztam. Bevallom, azt hittem, hogy Csányi úr magyar szövetségi kapitányt nevez ki a válogatott élére. Ezzel nem azt mondom, hogy Leekens rossz választás, elfogadom, hogy egy tapasztalt külföldi szakember kezébe adta az irányítást.
– És mit gondol Nikolics Nemanja gólerős visszatéréséről? Két meccs, két gól…
– Tudom, hogy Magyarországon speciális a Nikolics-ügy. Niko jó játékos, de nem passzolt Storck játékrendszerébe. A kapitány magas, jól fejelő erőcsatárban, elsősorban Szalai Ádámban gondolkodott. Niko nem ez a típus, de így is sokat segített a csapatnak. Lettországban gólpasszt adott Gyurcsónak, az Eb-n pedig főszerepet vállalt az Izland elleni egyenlítő gólban.
– Csalódott?
– Ugyan miért volnék az?! Fantasztikus két évet töltöttem a magyar válogatottnál. A mai napig előttem van a pillanat, amint felveszem a telefont, és a vonal túlsó végén Bernd Storck felkér, hogy segítsem a munkáját. Örömmel mondtam igent, pedig tudtam, hogy hatalmas kockázatot vállal. Aztán sokáig minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Legyőztük a norvégokat a pótselejtezőn, az emberek ünnepeltek az utcákon az Európa-bajnokság alatt. Csodálatos pillanatokat élhettem át a magyar labdarúgó-válogatottal a franciaországi Eb-n. Ezek kitörölhetetlen emlékek.

A német edzőnek nem jelentett elégtételt a luxemburgi kudarc
– Gondolta volna, hogy egy év alatt a mennyből a pokolra jutnak? Tavaly döntetlent játszottak a Cristiano Ronaldóval felálló portugálok ellen, idén kikaptak a félprofi Andorrától.
– Természetesen nem. Az Eb után új csapat építésébe kezdtünk, Király Gábor és Juhász Roland visszavonult a válogatottságtól, próbáltunk építkezni az Eb-n látott eufóriából, de nem ment. Voltak kifejezetten balszerencsés mérkőzéseink, például Andorrában, ahol minden összejött, pontosabban semmi sem. A fél csapat sérült volt, végig egykapuztunk, kimaradtak a helyzeteink.
– Szinte mindenki biztosra vette, hogy az andorrai kudarc elsöpri a kapitányt és a stábját, de Csányi Sándortól kaptak még egy esélyt. Az MLSZ elnöke szerint nem is a Feröer szigetek elleni nyögvenyelős mérkőzés és a füttykoncert pecsételte meg Bernd Storck sorsát, hanem a baseli 5-2-es vereség Svájctól.
– Igen, ezt én is hallottam. Svájcban sem volt szerencsénk, de félre ne értsen, a legkevésbé sem ezen múlott. A svájci játékosok európai élklubokban szerepelnek, sajnos ez a magyarokról nemigen mondható el. Azon a mérkőzésen nem volt három gól különbség a két csapat között, de nincs mit tenni, így alakult. Kikaptunk 5-2-re, a futballban a végeredmény nem mindig tükrözi hűen a két csapat közötti különbséget.
– Ezt mi is szeretnénk hinni. Hallott a Luxemburg elleni vereségről?
– Persze, követem a futballt. Ha azt várja tőlem, hogy kritizáljam volt kollégám, az ideiglenes kapitány, Szélesi Zoltán munkáját, akkor rossz helyen kopogtat. Sajnálom azt, ami történt. Sok barátot szereztem Magyarországon, nem okozna örömet, ha most a luxemburgi vereségen élcelődnék.
– Bernd Storck folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a magyar futballban igenis vannak tehetségek, de kemény munka nélkül a tehetség semmit sem ér. Itteni munkája során megismert olyan labdarúgót, aki jó úton jár ahhoz, hogy kihozza magából a maximumot?
– A képességei és a mentalitása alapján Szoboszlai Dominik komoly erőssége lehet a magyar futballnak. Storcknak igaza van, a tehetség önmagában nem elég, mindennap többet kell nyújtani, magasabbra kell tenni a lécet. Különben az ember megelégszik azzal, ami van, és elkallódik a tehetsége.