2019. július 24., szerda, Kinga, Kincső napja
Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://www.magyaridok.hu/sport/amikor-a-romanok-meg-csak-citromba-es-kube-haraptak-5999/

Amikor a románok még csak citromba és Kűbe haraptak

A magyar–román közös futballmúltról már az eddig lejátszott mérkőzések puszta száma is sokat elárul: huszonnégy. Több mint egy évszázad során, az osztrákokkal szembeni 136 meccs kontrasztjaként. (A többi szomszéd e tekintetben nem mérvadó, hiszen 1990-et követően alakult meg.) A két fél 1958 és 2004 között például egyetlen barátságos meccset sem vívott; igaz, egyébként se nagyon, csupán ilyen címkét ragasztottak egy-egy, tét nélkülinek mondott találkozóra. Az olykor ellenséges, már-már hidegháborús légkörből a pénteki Európa-bajnoki selejtezőn azonban nem gyűlöletet, hanem pozitív érzéseket kellene meríteni; elszántságot, dacot, „csak azért is” hangulatot. Ha másért nem, csupán azért, mert a magyar válogatott legutóbb 1981-ben győzte le Romániát.

Harmincnégy hosszú esztendeje még minden magyar labdarúgó és szurkoló tudta, érezte, hogy a románok elleni mérkőzés különleges, messze több sporteseménynél. Nyilasi Tibor egyik beszélgetésünk során így idézte fel az 1-0-s diadallal zárult vb-selejtező libabőröztető előzményeit: „Két órával a meccs előtt álltunk a Népstadion játékoskijárója feletti régi, kis erkélyen, és arra lettünk figyelmesek, hogy könnyes szemű emberek jönnek oda hozzánk, néhányan le is térdelnek, és mondani kezdik: »Tibikém, könyörgünk, nyerjetek, Erdélyből érkeztünk, alig engedtek ki, azt ígértük, a román válogatottnak szurkolunk majd, de az otthoniak is elindultak már a dombokra, hegyekre, hogy hallgathassák a Magyar Rádió közvetítését.«”

Akkoriban ezért (is) nyerni kellett. Mert a magyar sportolókban, bajnokokban élt még az egyik legegyszerűbb, mégis leghatásosabb ösztönző: a vágy, örömet szerezni az embereknek. A kezdeti magyar–román párharcok persze még nem szolgálhattak boldogságforrásul, hisz nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Először az 1958-as, bukaresti, barátságosnak hirdetett találkozón érezhette úgy az ellenfél, hogy végre egyszer győzhet, százezer őrjöngő néző előtt még a második félidő derekán is 1-0-ra vezetett. A mieink azonban – egy kiállításnak is köszönhetően – 2-1-re fordítottak, a lelátón helyet foglaló szovjet nagykövet pedig döbbenten tapasztalta, hogy egy barátinak mondott országban micsoda gyűlölet halmozódhat fel a másik „testvér” csapata, népe iránt. Talán az ő jelentése is hozzájárult ahhoz, hogy onnantól majd fél évszázadon keresztül senki sem erőltette a találkozást, ha azt nem követelte ki a sors(olás).

Csakhogy az 1972-es Eb negyeddöntőjére – akkoriban még csak négyes végjáték zajlott – például kikövetelte. A hazai 1-1-et és a bukaresti 2-2-t követően – az idegenben lőtt gólok még nem számítottak – harmadik felvonás következett Belgrádban, megint vérrel, verejtékkel és könnyekkel. Kű Lajos és Deleanu zuhant egymásnak, a román néhány fogát veszítette és hordágyon cipelték le, félig öntudatlanul, a magyarnak dőlt a vér a fejéből, de rimánkodott Illovszky szövetségi kapitánynak: „Rudi bácsi, ne cseréljen le, nincs semmi bajom!” Nem cserélte le, így részese lehetett az akciónak, amelynek végén Szőke berúgta a 2-1-et és továbbjutást érő gólt. A székelyek pedig szokásos stílusukban évődhettek: nem csoda, hogy Deleanu kiköpte a fogait, hát Kűbe harapott.
A románok meg citromba, évtizedeken át, hiszen 1999-ig egyszer sem múlták felül csapatunkat. Pedig többször is a számukra évszázados bravúr, sőt hőstett közelében jártak; 1981 szep-temberében például jelenlegi szövetségi kapitányuktól, Anghel Iordanescu játékmestertől várták a csodát, de egy alig 21 éves srác, bizonyos Sallai Sándor levette őt a pályáról.
1998 őszén, a Népstadionban Hrutka János pompás szabadrúgása a 83. percben mentette meg 1-1-re a meccset és a veretlenségi sorozatot, de onnantól nehéz idők jöttek. Sorozatban öt pofon, 0-10-es gólkülönbséggel, 2013 márciusában hazai 2-2, azzal a lidérces, 93. percben beszedett góllal, majd a visszavágón ama arcpirító 0-3.
Kész szerencse, hogy a legutóbbi felidézendő mozzanat a tavaly októberi, bukaresti 1-1, és az emlék, amint Dzsudzsák bal lába lövésre lendül. Puskás, Szőke, Nyilasi után ő már a velünk élő történelem. De hogy túl is éljen minket, ahhoz pénteken, harmincnégy esztendő után végre újra győzni kellene.

2019. február 6-tól a Magyar Nemzet néven jelenünk meg. Az oldal elérhetősége www.magyarnemzet.hu. Ha a Magyar Nemzet mérvadó híreit szeretné e-mailben megkapni, nincs más teendője, mint (február hatodika után) IDE kattintva feliratkozni hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (A szolgáltatás továbbra is ingyenes marad!)

Kiemelt

Két zakó
A Ludwig Múzeum restaurátorai folyamatos kihívásokkal szembesülnek, hiszen nem mindegy, hogyan tesznek örök életűvé egy olajfestményt, fémtárgyat, videóinstallációt vagy éppen csokiszobrot.

Poszt-trauma

Totálisan mellélőtt, lukra futott és hazudik az Index és a 24.hu a Hír TV-ről
Fake news portálok.

Poszt-trauma

„Celebügyvéd” bosszankodik Orbán Viktor miatt
Persze csak mint „független”.

Poszt-trauma

A fake news média hatalmas pofont kapott
Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók.

Poszt-trauma

Az ECHO TV munkatársa helyre tette a kekeckedő jobbikosokat
Így maradnak érv nélkül, ha értelmes beszélgetőtárssal találják szemben magukat.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.