A hollandok támadtak. Egy triplával egyenlíthettek volna, ahogyan tették ezt a rendes játékidő letelte előtt 4,4 másodperccel, kiharcolva így a hosszabbítást, most sem volt sokkal több hátra, azaz volt miért izgulni, ám szinte a parkettből kinőve Benke Szilárd ellopta a labdát a meglepett irányító orra elől, végigvezette a pályán, és kosarat dobott. Eldőlt a meccs, lehetett ünnepelni.
„Sajnos a negyedik negyed végén nem mentek be a büntetők, ezért a hollandok ki tudtak egyenlíteni, de senkin sem éreztem, hogy ettől megrettent volna – mondta később a mezőny legjobbja, a 21 pontig jutott Benke Szilárd. – Úgy gondoltunk a hosszabbításra, mint egy új feladatra, amelyet meg kell oldanunk, erősebben összpontosítottunk, és bár nem sikerült megtörnünk az ellenfelet, a végén gyorsabbak és eredményesebbek voltunk.”
Rengeteg közös szelfi készült Benke Szilárddal vagy a szintén nagyszerű teljesítményt nyújtó Vojvoda Dáviddal, de a többi játékos is közelről érezhette a szurkolók szeretetét. Utána valamennyien hangsúlyozták, milyen nagy szó az, hogy Budapesten már másodszor telt ház előtt játszhattak ebben a selejtezősorozatban.
– Minket nem azért szeretnek, mert a világ legjobb csapata vagyunk – fejtegette Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány. – Ezek a játékosok mindig becsülettel, hatalmas szívvel és alázattal küzdenek, a pályán is érződik, hogy remek közösséget alkotnak, és ennek köszönhetik a sikereiket meg azt is, hogy így ünneplik őket.
Sikerével a csapat életben tartotta az esélyeit a csoport harmadik helyének megszerzésére, de ez az esély inkább csak matematikai, mint gyakorlati. Vasárnap este a horvátokat hazai pályán 79-62-re legyőző Litvánia már biztos kijutó a szeptemberi kínai világbajnokságra. Lengyelország meglepetésre simán, 94-78-ra megverte a második helyen álló Olaszországot, ezzel megszilárdította a helyét a harmadik helyen.
A lengyeleknek 16 pontjuk van, nekünk 15, ám az egymás elleni összevetésben ők a jobbak, így pontegyenlőség esetén előrébb végeznek, tehát úgy kellene megnyernünk a hátralévő két mérkőzésünket, hogy a lengyelek mindkétszer szenvedjenek vereséget. A horvátországi vereségükben még csak-csak bízhatunk, az viszont nem valószínű, hogy hazai pályán megbotlanának Hollandia ellen. Mi Livornóban az olaszokkal enyhén szólva nem esélyesként játszunk, majd a horvátokkal itthon zárjuk a sorozatot.
„Ha a lengyelek el is viszik a harmadik helyet, nekünk a negyedik is nagyon fontos, és a papírforma szerint azért a horvátokkal versengünk – mondta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány. – Csütörtökön öt ponttal kaptunk ki tőlük, ha tehát ezen múlik majd, akkor Szombathelyen legalább hattal kell nyernünk, hogy megelőzzük őket. A negyedik hely azért fontos, mert Európa legjobb tizenhat csapata között lennénk, és a következő Európa-bajnoki selejtezők sorsolásakor a második kalapba kerülnénk be.”
Ez a józan kalkuláció. Ettől persze Vojvoda Dávidnak igaza van. „Minden meccsen győzni akarunk, az olaszok és a horvátok ellen is, amíg a leghalványabb remény is él, addig nem adjuk fel” – nyilatkozta a csapatkapitány.