A tavalyi, dániai vb-n a nyolcaddöntőben kiesett magyar együttes az eredménytelenség dacára még számos klasszist bevethetett. Papíron például a Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna átlövő páros jelenti a világ egyik legnagyobb tűzerejét, a jelenlegi keretből azonban mindketten hiányoznak sérülés, illetve műtét(ek) miatt. Tomori térde éppen egy esztendeje, Herningben, a lengyelek ellen szakadt szét, külön cikk témája lehetne, hogy azóta sem térhetett vissza. Bulath Anita, aki a rutint és elhajlásos löketeivel a váratlanságot jelentette, családalapításra készül, így csak erről a posztról hárman is kiestek.
A 2015-ös vb-alakulat két beállósa közül Szamoránsky Piroska kisfia már meg is született, Mayer Szabinát viszont súlyos sérülése hónapokra száműzte a pályáról. Válogatottunkat az utóbbi időkben az jellemezte, hogy a hiányposztok mellett legalább remek irányítókban bővelkedett, de most itt is eljöhet a nélkülözés ideje. Kovacsics Anikó ugyanis a kolozsvári Kárpát Kupa románok elleni, vasárnapi döntőjének elején rásérült amúgy is beszakadt vádlijára, Szucsánszki Zitának pedig eltörött az orra. Kim Rasmussen szövetségi kapitány így a 29-24-es győzelem ellenére természetesen azt emelte ki: „Büszke vagyok a lányokra, de lehet, hogy túl nagy árat fizettünk ezért a sikerért, mert elképzelhető, hogy sem Kovacsics, sem Szucsánszki nem lehet ott az Eb-n.”

Szucsánszki Zita a mezcibáláshoz már hozzászokhatott, de most az orrát törték el
A végső szó kimondását, azaz az utazókeret kijelölését így most az utolsó pillanatig halogatni kell, annál is inkább, mert hétfőn Novák András szövetségi főtitkár még semmi biztatóval nem szolgálhatott: „Kovacsics Anikó rehabilitációja azonnal megkezdődött a Sportkórházban, de csekély esélye van az Eb-szereplésre. Szucsánszki Zita esetében szintén halvány a remény, de valamennyivel azért komolyabb. A válogatott szakmai stábja és az orvosok folyamatosan egyeztetnek.”
A végtelenségig ezt persze nem tehetik meg, hiszen december 5-én, hétfőn délután a mieink rajtolnak az Eb malmői csoportjában. Némi szerencse, hogy a csehek ellen, akiket azért tetszőlegesen tartalékos összeállításban is illene legyűrni. Rasmussen mester Planéta Szimonettát már be is hívta, de a nagyra nőtt jobbátlövő irányítót természetesen nem pótolhat. Nem ő fogja mozgatni a csapatot, de talán rá is érvényes lehet a régi poén: ha éppen nem jut eszébe az aktuális figura, ijedtében gyorsan dob egy gólt.
Abban is bízhatunk, hogy kézilabdában az olimpiát követő Eb általában a legkevésbé kalkulálható világverseny. Az ötkarikás játékok után néhány hónappal ugyanis szinte minden élcsapat a felismerhetetlenségig megváltozik, legyen ennek oka a generációváltás, a sikeres kulcsemberek átmeneti pihentetése, vagy a kudarcot vallottak élve boncolása. A magyar keretet most persze nem Rio, hanem az élet alakítja.