Igen, akár balsorsot és átkot is emlegethetnénk, hiszen jégkorong-válogatottunk öt éven belül negyedik sorsdöntő csatáját veszítette el a Papp László-arénában. 2011-ben és 2013-ban egyaránt Olaszország ellen bukott el az A csoportba való feljutásért, 2012-ben pedig – ugyanúgy, mint most Lengyelországgal – Hollandiával szemben maradt alul az olimpiai selejtezőben. A mieink nemcsak ezért nem szívelik különösebben az arénát, hanem mert rendre nagy a meleg, és elég pocsék a jég. Ugyanúgy, persze, mint az ellenfeleknek.
Úgyhogy nézzük inkább a tényeket! Először is, a két válogatott között hajszálnyi a különbség – a javunkra. Egy éven belül az egy ide, egy oda a téttel súlyozva ránk nézve hízelgő, mert a krakkói vb-meccsnek sokkal nagyobb volt a jelentősége. Az idei A csoportos vb-t már nem lehet elvenni a mieinktől, a lengyelekre viszont újabb selejtező kör vár, ahonnan aligha verekszik ki magukat a 2018-as téli olimpiára, Pjongcsangba.
Másodszor, a mieink közül több kulcsember elmarad a tavalyi formájától. Bartalis István, Andrew Sarauer (aki egy éve a vb legjobb játékosa volt) és Frank Banham eleve csak januárra épült fel a sérüléséből, és sajnos Kóger Dániel, Sofron István és Hári János sem tudott előlépni vezéregyéniséggé. Harmadszor, derék dolog, hogy szép lassan lezajlik a generációváltás, nemhogy az 1998-as budapesti, hanem a 2008-as szapporói hősök is kikopnak a keretből, a fiatalokkal szemben azonban akad hiányérzetünk. Gyorsak, erősek, jól korcsolyáznak, fegyelmezettek, de annyi helyzetből, mint ahányat a lengyelek ellen kihagytunk, tíz éve az Ocskay, Palkovics, Ladányi trió két-három gólt ütött volna. S ez nem könnyáztatta nosztalgiázás.
Az olimpiai selejtező egyenes folytatása a Fehérvár 2015–16-os idényének, az arénában látottak alapján érthető, miért is nem ment a Volánnak az EBEL-ben. Bartalis István ugyan nem ért egyet ezzel az értékeléssel, de mostantól nem is az az érdekes, mi volt, hanem az, mi lesz. Közismert, a válogatott játékosok zömét foglalkoztató Fehérvárnak érdemben véget ért az idény, a világbajnokságig viszont még majdnem három hónap hátra van. „Személy szerint nekem még sokat kell dolgoznom, hogy bepótoljam a lemaradásomat, de nem tartok attól, hogy bárki is leeresztene májusig. Az A csoportos világbajnokság minden áldozatot megér” – jegyezte meg a rendkívül rokonszenves center.