A Nemzetközi Sílövő Szövetséget (IBU) érintő zsarolási- és doppingbotrányok miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette a kifizetéseket a szervezet felé.
A NOB keddi közlése szerint addig nem utal pénzt az IBU-nak, amíg a szövetség nem választ új elnököt, nem reformálja meg doppingellenes eljárásait, valamint nem ad jelentést arról, hogy áll a nyomozás a korábbi orosz doppingesetekkel kapcsolatban.
Az IBU-t 25 évig irányító norvég Anders Besseberg április 12-én mondott le tisztségéről, miután két nappal korábban a szervezet salzburgi központjában házkutatást tartott az osztrák rendőrség.
A gyanú szerint a sportvezető összejátszott az orosz doppingellenes hatósággal, és eltitkoltak, illetve megsemmisítettek számos vérmintát.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az ügyben vizsgálatot indított, gyanújuk szerint ugyanis Bessebergék pénzt – nagyjából 300 ezer eurót – fogadtak el azért cserébe, hogy megvédjenek doppingvétségen ért orosz sílövőket.